Nyelvfejlesztés

Language Café

A Nyelvi Kávéház összehozza a kar magyar és nemzetközi hallgatóit, ahol kávéval és süteménnyel, valamint szórakoztató játékokkal várnak. Így lehetőség nyílik néhány mindennapi kifejezés elsajátítására, illetve nemzetközi kapcsolatok kialakítására is alkalmas.

Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet

A hagyományos értelemben vett nyelvoktatást szakmai-kommunikációs, elektív vagy szabadon választható kurzusok váltották fel. Ezek olyan képességek megszerzésére irányulnak, melyek a hivatás gyakorlásának nélkülözhetetlen feltételei.

Profex

Az elnevezés azt kívánja érzékeltetni, hogy professzionális, azaz szaknyelvi. Ugyanakkor examináció, azaz olyan nyelvvizsga, mely államilag elismert vizsgabizonyítványt ad az orvosi-egészségügyi területen dolgozó szakembereknek.

PTE Idegen Nyelvi Központ

A hagyományos nyelvkurzusok mellett céltanfolyamokat szervez azoknak, akik az ECL nyelvvizsga különböző szintjeire jelentkeznek. A Központban letehető Goethe és TOEFL nyelvvizsgákra jelentkezőknek segítséget nyújt a vizsgákhoz való felkészülésben.