Megújult a felfedező kutatásokat ösztönző pályázati rendszer

2018. január 29.

Megújult a felfedező kutatásokat ösztönző pályázati rendszer, amelynek éves keretösszege több mint duplájára nőtt 2015 óta - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke csütörtökön Budapesten, a hivatal pályázati értékelő fórumán. A pályázati felhívások januárban ismét megjelentek.

Pálinkás József kiemelte: folyamatos növekedéssel a 2015-ös 7,9 milliárd forinthoz képest 2018-ban több mint duplájára, 16,5 milliárd forintra nőtt az NKFI Alapból meghirdetett, felfedező kutatásokat ösztönző felhívások keretösszege, míg tavaly ez 12 milliárd forintot tett ki. A pályázatokat hazai költségvetési forrásból, az NKFI Alapból finanszírozzák.

Hangsúlyozta: a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz illeszkedő új pályázati konstrukciókkal 2017-ben jelentősen bővültek a pályázati lehetőségek a 40 év alatti kutatók számára. Míg 2016-ban a 40 év alatti kutatók 34 pályázata nyert forrást a kutatói témapályázatokon, addig 2017-ben 119 új projekt indulhatott el 40 év alatti kutató vezetésével a kutatói témapályázatok, vagy a fiatal kutatói témapályázat programokból támogatva.

Ismertetése szerint a felfedező kutatások három fő pályázatán – a kutatói témapályázatokon, a fiatal kutatói témapályázaton és a posztdoktori pályázaton – az egyetemek 6,2 milliárd forintot, az MTA kutatóintézetei pedig közel 4,2 milliárd forintot nyertek el 2017-ben.

Az elnök ismertette a felfedező kutatások nyerteseinek tavalyi felsőoktatási rangsorát. A legsikeresebb intézmény 68 elnyert pályázattal az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 50 nyertes pályázattal a Debreceni Egyetem, és 42 nyertes pályázattal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lett.

A nemzetközi versenyben az első hat egyetem tud legsikeresebben részt venni, a listavezetőket a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, és a Pécsi Tudományegyetem követi, 41 illetve 24-24 nyertes pályázattal.

Pálinkás József kitért arra is, hogy a hazai és uniós K+F+I forrásokból 2015 óta odaítélt mintegy 600 milliárd forintnyi támogatásból körülbelül 300 milliárd forint az innovatív vállalkozásokat, valamint a vállalkozások és a kutatóintézetek együttműködéseit, tehát a vállalatok részéről felmerülő kutatásfejlesztési és innovációs igényekre alapozott projektek indítását is célzottan ösztönzi.

Pálinkás József beszámolt arról is, hogy az NKFI Hivatal a nemzetközileg meghatározó értékelési rendszerek – így az Európai Kutatási Tanács – gyakorlatához közelítve megújult zsűriszerkezetben értékeli a felfedező kutatások 2018-as pályázatait.

Az NKFI Alap 2015-ös megalakítása óta egységes, összehangolt K+F+I versenypályázati rendszert hozott létre, kiegyensúlyozottan ösztönzi a felfedező kutatásokat, a célzott fejlesztéseket, a kutatás-fejlesztési együttműködéseket, a nemzetközi bekapcsolódást és az innovatív ötletek megvalósítását.

Forrás

hirado.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!