Hatalmas érdeklődés az Educatio Szakkiállításon

2018. január 24.

A 2018-as Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás január 18-án nyílt meg a Hungexpo "G" csarnokában. Karaink - az Általános Orvostudományi és a Gyógyszerésztudományi – iránt óriási volt az érdeklődés.

Dr. Duga Zsófia, karunk Felvételi és Hallgatói Szolgálati Irodájának vezetője szerint idén jóval többen jöttek el, mint az előző években, regisztráltatni sem lehetett volna. Napi ezer főnél is többen jelentek meg hat standjuknál, ahol 16-an várták őket.

„Az Educatio azért fontos számunkra, mert a Budapesten és a főváros vonzáskörzetében élők jórészt itt keresnek meg minket, amellett, hogy egy helyen, egy időben kaphatnak információt az országban működő összes orvos, fogorvos és gyógyszerész képzőhelyről. Jó alkalom ez arra is, hogy összehasonlíthassák a különböző képzési rendszereket, az egyetemek nyújtotta lehetőségeket” - mondja dr. Duga Zsófia.

Karunk idén is interaktívvá tette a bemutatkozást, a középiskolásoknak lehetőségük volt bepillantani a 3D nyomtatásba, krémet keverni, fogat húzni és tömni, disznólábat varrni. A diákok élvezték a feladatokat, karunk hallgatói, munkatársai pedig készségesen segítettek nekik azok elvégzésében.

Az Educatio hatása nehezen mérhető, ám az évek óta látszik, hogy a jelenlétnek és az aktivitásnak köszönhetően több budapesti középiskolás jelöli meg első vagy második helyen a Pécsi Tudományegyetemet. 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!