Sikeres nyílt nap

2018. január 17.

–beszélgetés dr. Duga Zsófiával

Nagy sikerrel zárult a felvételizők nyílt napja január 10-én az Általános Orvostudományi Karon és a Gyógyszerésztudományi Karon. A Dr. Romhányi György aulában és annak előterében hatalmas volt a nyüzsgés, a terek zsúfolásig megteltek a középiskolásokkal és szüleikkel. A színes, interaktív programok mellett 24 standon szakbemutatókkal, tájékoztató előadásokkal, valamint vezetői fogadóórákkal is várták a diákokat. Az immár 12. alkalommal rendezett nyílt nap idei újdonságairól, a siker okairól, és a mögötte megbújó háttérmunkáról is beszélgettünk dr. Duga Zsófiával, karunk Felvételi és Hallgatói Szolgálati Irodájának vezetőjével.

 

Schweier Rita írása

 

-Hány hallgató regisztrált az idei nyílt napon?

-741 hallgató, míg tavaly 400 körüli volt a számuk. Sokan voltak olyanok is, akik nem regisztráltak, és fontos megemlíteni a szülőket is, akik a standoknál lévő kollégák szerint több mint százan lehettek. Az ő számuk is megnőtt az elmúlt évekéhez képest.

-Mi lehet az oka a megnövekedett érdeklődésnek?

-Egyrészt az, hogy egyre népszerűbbek a képzéseink, másrészt pedig a kedvező időjárás. Az elmúlt években a nyílt napokon vagy a hó esett, vagy az eső, ami eltántorította azokat, akik távolabbról - Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, vagy Győrből - indultak volna útnak. Idén azonban ezek a fiatalok is eljöttek, voltak érdeklődők Fertőrákosról, Miskolcról, Debrecenből, valamint a balatoni városokból és Budapestről is.

-Már tavaly is említette, hogy a hallgatókat főként a gyakorlatközpontú bemutatók vonzzák, a negyven perces előadásokra nem szívesen ülnek be.

-Igen, az interakció az elsődleges, ezért a standokra kitelepültek az intézeteink, sokféle érdekes feladattal. Ilyenek voltak a 3D-nyomtatással készített produktumok, a Mikrobiológiai Intézet által a különböző bacillusok tanulmányozása, az Anatómiai Intézet a szövettani metszetekbe segített betekintést nyerni, valamint a tavaly szeptemberben rendezett FENS Regional Meeting konferenciához kapcsolódó, diákoknak szóló anyagaikat is elhozták, és interaktív feladatokat is összeállítottak a témához kapcsolódóan. Egy ultrahangos készüléket is kipróbálhattak a középiskolások a gyakorlatban, tömhettek és csiszolhattak fogat, kis patikusokká válhattak, azaz modellezhették a valóságos patikákban történteket, krémeket, kúpokat készíthettek. A biotechnológusoknál 3D-s szövetnyomtatóval, és zölden világító egerekkel is találkozhattak.

-A sláger idén is a disznóláb varrása volt?

-Hatalmas volt a sor a stand előtt ezúttal is, és legalább négyszáz pár kesztyű fogyott el, amiből ez egyértelműen látszott. Különösen hálás vagyok annak a két hallgatónak, akik ott, az asztalnál foglalkoztak az érdeklődőkkel, de természetesen mind a 90 embernek, akik segítettek: oktatóknak, kutatóknak, PhD-hallgatóknak, és a közreműködő hallgatóknak is. Nem szabad elfeledkeznünk a Gazdasági Hivatalban dolgozó adminisztrációs kollégákról sem, akik biztosították számunkra, hogy az ajándéktárgyak és a különböző segédeszközök időben rendelkezésünkre álljanak, valamint a technikusoknak, akik az előadások zavartalan menetét biztosították.

Ma már sokkal nyitottabbak az intézetek a gyakorlati bemutatkozásra, de azért van hova fejlődnünk, ezért továbbra is várjuk azok megjelenését, akik nem kizárólag elméleti képzést nyújtanak, hisz általuk tovább színesíthetjük a programokat.

-A karok vezetése is megjelenik a nyílt napokon fogadóórák formájában.

-A dékáni, illetve a dékánhelyettesi fogadóórára nemcsak a szülők, hanem a diákok is szép számmal eljönnek, az erre szánt egy órás időtartam most is kevésnek bizonyult. Ez valójában szakvezetési fogadóóra praktikus kérdések mentén: képzési rendszerek, azok jellege, a felvételi tantárgyak súlyozása, nemzetközi ösztöndíjak, a tudományos életbe való bekerülés, jövőbeni elhelyezkedés. A Gyógyszerésztudományi Karon a szakvezető maga a dékán, dr. Perjési Pál professzor volt, míg az ÁOK-n dr. Czopf László dékánhelyettes töltötte be ezt a szerepet. Fontos, hogy a diákok lássák, az egyetem vezetői is elérhetőek, tőlük is lehet közvetlenül kérdezni, és általuk a hiteles információnyújtás színvonalát emelni tudjuk.

-Az is fontos információ a középiskolásoknak, hogy a karokon nincsenek egyedül, a felsőbb évesek felkarolják őket.

-Valóban, van egy mentorprogramunk, aminek a tagjai a felsőbb éves hallgatók, és amihez a középiskolások tudnak csatlakozni. Nemcsak tanulmányi kérdésekben segítenek nekik, hanem az egyetem működését illetően, továbbá a hallgatói léttel és a jövőjükkel kapcsolatos témákban is. Mi folyamatosan követjük, kik azok, akik a táborainkra, az előkészítőinkre járnak, és amikor felvételt nyernek, már ismerősökként üdvözölhetjük egymást. Fontos a diákoknak, hogy ne idegenként lépjenek be az egyetemre, és ez a kapcsolat a felsőbb évesekkel a későbbiekben is megmarad, nem egyszer barátsággá is alakul. Instruktor programot a hallgatói önkormányzat is működtet. Amikor valaki felvételt nyer a karra és gólya lesz, akkor a csoportját, ahova kerül, két felsőbb éves instruktor segíti. Természetesen a mi irodánk ajtaja is nyitva áll, nem egyszer előfordul, hogy még az ötöd-, és a hatodévesek is jönnek hozzánk a kérdéseikkel.

-A nyílt napon ajándékokkal is gazdagodnak a középiskolások. A minap az irodájukban még garmadában álltak a bögrék, elégnek bizonyultak-e a sok érdeklődőnek?

-A bögrék mellett más egyedi ajándékok közül is választhattak, így elég volt. A legnépszerűbb idén az általunk tervezett fog- és agy alakú kulcstartó volt. A regisztrációkor kapnak tőlünk a diákok egy menetlevelet, amire gyűjteniük kell a pecséteket, amiket a standoknál szerezhetnek be. Ezt a menetlevelet lehet később ajándékra váltani. Számunkra ez a procedúra egyrészt azért fontos, mert össze tudjuk hasonlítani a regisztrációs névsort a menetlevélen leadott névsorral, és ezáltal láthatóvá válik, kik érdeklődtek komolyan, másrészt az adataik, az e-mail címük megadása révén kapcsolatban tudunk velük maradni a későbbiekben is.

A 741 regisztrálóból mindössze százan-százhúszan voltak azok, akik nem váltották be a menetlevelüket, ami nagyon jó aránynak számít. Lényeges információ számunkra még az is, hogy a megjelentek több mint a fele 11.-es diák volt, tehát idejekorán eljöttek érdeklődni, mi pedig igyekszünk jó programokat kínálni nekik a jövőben.

-Látva más orvoskarok rendezvényeit, valamint a nemzetközi trendet, mi lehet a további fejlődés útja?

-Természetesen odafigyelünk a versenytársak megjelenésére is, ám elsőrendűen nem ez a fontos számunkra. Sokkal inkább a diákok igényeit tartjuk szem előtt, folyamatosan vizsgáljuk, mely módon, milyen platformon tudjuk felvenni és megtartani velük a kapcsolatot, továbbá azt is kutatjuk, hogyan, milyen eszközökkel tudjuk az érdeklődésüket felkelteni. Az Erasmus személyzeti ösztöndíjak remek lehetőséget teremtenek arra, hogy szétnézzünk a külföldi egyetemeken is. Sok jó ötlet származik onnan, bár azokból nyilván nem minden megvalósítható nálunk.

Azon vagyunk, hogy minden évben előrukkoljunk valami újjal, tavaly ilyen volt az az applikácós játék, amivel modelleztük az orvos-gyógyszerész-fogorvos képzést, képet nyújtva ezáltal a középiskolásoknak az egyetemi létről, a felvételitől kezdődően a diploma megszerzéséig. Tervünk ennek a játéknak a továbbfejlesztése, hisz a hatéves általános képzést még követi a szakorvosképzés, amiről sok gimnazista nem tud. A gyógyszerészeknél az elhelyezkedési lehetőségekre kell helyezni a fókuszt, mert azt gondolják, hogy a gyógyszerész egyenlő a patikussal, holott ennél sokkal árnyaltabb a kép.

-A középiskolások igényeit hogyan tudják felmérni, milyen módszerek hatékonyak erre?

-Rendszeresen látogatjuk a középiskolákat, az oktatókkal is rendszeresen kapcsolatban vagyunk, és fontos információk derülnek ki a tavaszi-nyári-őszi táborok alatt is. A tavalyi évben közel 500 gimnazista vett részt a táborainkban, ami magas létszám.

A kutatásomban - ami a „Z” generáció viselkedésmintáiról, tudománykommunikációjáról szól - is ők állnak a főszerepben, és fókuszcsoportos interjúkban, valamint kérdőívek által rendszeresen  megkérdezzük őket, hogy felmérjük, mi az, ami kedvükre való, mi az, ami nem, és min fontos javítanunk. Évente egyszer egy kérdőíves kutatás keretében a pályaválasztási motivációikat is vizsgáljuk. Ma már nem a facebook az elsődleges platform, sokkal inkább az instagram, a youtube, és az utóbbihoz hasonló videócsatornák.

Kapcsolódó Média

Nyílt Nap

Nyílt Nap - élményfotók

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!