Dr. Gerlinger Imre professzor kapta a MOTESZ 2017. évi díszoklevelét

2017. december 18.

A Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége 2017. évi szövetségi ülését december 12-én tartották Budapesten, a Szigony utcai Központban. A rendezvény keretében köszöntötték a Szövetség 2017. évi díjazottjait is.

A MOTESZ ez évi díszoklevelét a Szövetség elnökétől, Dr. Karádi István professzortól dr. Gerlinger Imre professzor, egyetemünk Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikájának igazgatója vehette át.

A díszoklevél átadása kapcsán, illetve az elismerés indoklásaként Gerlinger professzor 4 éves munkáját dicsérték, amit a Magyar Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének elnökeként végzett: két jelentős nemzetközi konferenciát szervezett, és nagy hangsúlyt fektetett a más orvostársaságokkal való kapcsolatépítésre. A fiatalok képzésére koncentrálva létrehozott továbbá három új, hazai szakmai ösztöndíjat, valamint megszervezte Pécsett a "Munkácsy utcai esték" rendezvénysorozatot, ami minden évben a hazai fül-orr-gégész főorvosok hagyományos és elismert továbbképző programja.

 

Az elismeréshez szeretettel gratulálunk!

Dokumentum(ok)

Bejelentkezés után látható

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!