Átadták a kancellári megbízóleveleket

2017. november 17.

Az Emmi oktatásért felelős államtitkára átadta az állami felsőoktatási intézmények élére kinevezett kancellárok megbízóleveleit. Palkovics László a budapesti rendezvényen azt hangoztatta, hogy a három évvel korábban bevezetett kancelláriarendszernek köszönhetően az egyetemek jelentős része már jól működik. Szerinte a felsőoktatási intézményeknek éppen arra a fajta függetlenségre és szakértelemre van szüksége, amit ma a kancelláriaszervezet jelent. Azt mondta, az intézménykonszolidációs szakasz már lezárult, a következő szakasz pedig már a fejlődésé, fejlesztésé lesz, és ehhez a szükséges források is megnyíltak.

Emlékeztetett, hogy 2014-ben az intézmények jelentős része adósságokkal küzdött, és ez gúzsba kötötte az egyetemeket, mert azzal kellett foglalkozniuk, hogyan finanszírozzák napi működésüket. Ismertette, hogy a mostani állapot szerint az egyetemeknek 280 milliárd forint volt a likviditása, míg 2014-ben ez az adat 67 milliárd forint volt. Ezzel szemben 20 milliárd forint volt az adósság, míg most 7 milliárd forint a ki nem fizetett számlák összege, és ennek is a jelentős része "a klinikai oldalon, az ottani finanszírozás természetéből adódik". Év végére ez az adósság is el fog tűnni.

A megbízások egy része november 16-tól, más része 2018. január elsejétől, három évre szól. A Magyar Közlönyben október 31-én jelent meg a kancellárok listája. Eszerint három intézmény - a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a Szent István Egyetem - kivételével nem lesznek változások a kancellári posztokon. A 19 kinevezést Palkovics László oktatási államtitkár és Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár adta át az Emmi Akadémia utcai épületében tartott rendezvényen.

A miniszterelnök az emberi erőforrások minisztere előterjesztésére kancellári teendők ellátásával bízta meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Barta-Eke Gyulát, a Dunaújvárosi Egyetemen Kiss Ádámot, a Kaposvári Egyetemen Borbás Zoltánt, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Antal Józsefet, a Semmelweis Egyetemen Szász Károlyt, a Szent István Egyetemen Magyar Ferencet, a Testnevelési Egyetemen Genzwein Ferencet, a Budapesti Corvinus Egyetemen Pavlik Líviát, a Budapesti Gazdasági Egyetemen Dietz Ferencet, a Debreceni Egyetemen Bács Zoltánt, a Miskolci Egyetemen Deák Csaba Tamást, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Nagy Zsombort, a Nyíregyházi Egyetemen Kvancz Józsefet, a Széchenyi István Egyetemen Filep Bálintot, a Pannon Egyetemen Kovács Gyulát, a Magyar Táncművészeti Egyetemen Győri Juditot, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Vonderviszt Lajost, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Scheuer Gyulát és a Pécsi Tudományegyetemen Jenei Zoltánt.

A felsőoktatási intézményeknél 2014-ben vezették be a kancelláriarendszert, azzal a céllal, hogy az intézmények gazdálkodása felelősebb és átláthatóbb legyen. A kancellár felel a felsőoktatási intézmény gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási és informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért. A kancellárnak együttműködési kötelezettsége van a rektorral. A kancellár felett a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja.

Forrás

MTI

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!