Egyedülálló 3D-fejlesztés indult Pécsett

2017. október 16.

A technológiai fejlődés az orvostudományban is óriási lépésekkel halad előre. 2017 szeptember elején egy olyan fejlesztői csapat állt össze Pécsett, amely képes alapjaiban megváltoztatni mind az oktatást, mind az orvosi gyakorlatot. A Zinemath Zrt. a Pécsi Tudományegyetemmel és az MTA-SZTAKI-val konzorciumban elnyerte a GINOP-2.2.1-15-2017-00083 pályázatot a "Kiterjesztett valóság alapú, 3D orvosi képek és a valóság egyesített vizualizációját megvalósító, innovatív egészségügyi segédeszköz (zMed) fejlesztése az orvos-beteg kapcsolat és az oktatás támogatására" című projektre. Ennek keretében a Zinemath Zrt., a Docler csoport tagja Pécsett nyitott irodát, amely jelenleg 15 főt foglalkoztat, de rövidesen 30 főre bővül a csapat.

A Zinemath Zrt. meglévő tapasztalata és technológiája, a zLense tette lehetővé, hogy a kiterjesztett valóság témában olyan orvosi alkalmazások fejlesztésébe kezdjen, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és amelyek nem csak hazai, de nemzetközi szinten is egyedülállóak. Az augmented reality (AR = kiterjesztett valóság) egy rendkívül gyorsan fejlődő terület, ahol számtalan újítás fog hamarosan napvilágot látni. Mindez olyan új kiaknázatlan lehetőséget jelent mind az orvosi gyakorlati alkalmazásban, mind az oktatásban, amely teljesen új szemléletet von maga után.

"Olyan innováción dolgozunk, ami által az orvostudomány számára is alkalmazhatóvá válnak az eddig csak a szórakoztatóiparból ismert 3D-s lehetőségek. Célunk az orvos-beteg kapcsolat fejlesztésén túl az oktatás támogatása is, hogy a jövő orvosai már ebben az innovatív rendszerben tanuljanak. Az orvosi leletek alapján megjelenített 3D-s modellek segítenek látni ás láttatni az emberi testet, a betegségeket, a terápiás lehetőségeket. Ebben lesz segítségünkre a kiterjesztett valóság alkalmazása. De itt nem állunk meg, ugyanis távlati célunk az AR műtéti tervezésbe integrálása. Ennek során a sebész a konkrét betegre rávetítve tulajdonképpen belelát a testébe, pontosan tudja, hogy például egy rákos beteg esetében hol és hogyan helyezkedik el a daganat. Ezzel a technikával nem csak az eddig bizonytalan faktorokat tudjuk kiszűrni, de csökkenthető a műtéti idő is." - mondta Csizi Botond, a cég egyik alapítótagja.

"A pályázatban a PTE kutatói is részt vesznek és ezzel a 3D-kutatások kapcsán az egyetem tulajdonképpen a tématerület egészét lefedi: kezdve a 3D-alkalmazások kutatásától, a 3D-nyomtatás és alkalmazásain át a virtuális és kiterjesztett terek kutatásáig. A következő lépés, hogy ezt az irányt beillesszük a képzéseinkbe, amelyekről az egyeztetés már elkezdődött, és amelyek várhatóan új szakokat is eredményeznek majd." - tette hozzá dr. Háber István, aki a Műszaki és Informatikai Kar részéről a projekt koordinátora.

A konzorcium tagjai a következő 3 évben azon dolgoznak, hogy a fenti célok megvalósuljanak, és olyan orvosoktatás, valamint olyan orvos-beteg kapcsolat tudjon léte jönni, amelyek forradalmasítják az egészségügyet.

forrás

pecsinapilap.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!