Szilárt Isván az Európai Parlament Európai Polgár Díját vehette át Brüsszelben

2017. október 13.

Negyvenkilenc kitüntetett között három magyar, Szilárd István, Bencze Mihály és Széll Tamás vette át az Európai Parlament (EP) Európai Polgár Díját Brüsszelben - közölte az uniós parlament sajtószolgálata.

Szilárd István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE-ÁOK) migrációs egészségügyi programjait vezető címzetes egyetemi tanár a boszniai háborút lezáró daytoni békemegállapodást követően vezette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) boszniai segélyprogramját. Majd a koszovói válság kezdetekor részt vett az ottani IOM-programok megszervezésében. Később az IOM európai központja a migrációs egészségügyi részleg megalapításával és vezetésével bízta meg. 2005-től a roma közösségek egészségügyi kérdéseivel foglalkozott, 2007-től a pécsi orvoskaron megszervezte, majd vezette a kar migrációs egészségügyi programjait.

Az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnöke vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról.

forrás

pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!