Minőségirányítási rendszer kialakítása karunkon - Tanúsítványt kapott valamennyi szervezeti egység

2017. augusztus 7.

Az Általános Orvostudományi Kar Minőségirányítási Csoportja 2016 márciusában alakult meg azzal a céllal, hogy kiépítse és működtesse az MSZ EN ISO 9001:2015-ös, szabványon alapuló minőségirányítási rendszert karunk egységeiben.

A kar vezetése a belső szabályozók és az érdekelt csoportok igényeit figyelembe véve kívánta feléleszteni a képzési és kutatási, továbbá az igazgatási-ügyviteli tevékenységeihez a minőségirányítást, ami korábban már működött az ÁOK egységeiben. Célkitűzésként a 2017. évre akkreditált tanúsítási szervezet általi vizsgálat, azaz az úgynevezett "külső audit" lefolytatását határozták meg a kari vezetéssel. A feladatra a Certop Kft. ajánlatát fogadta el a PTE, így a három éves minőségirányítási tanúsítási ciklust e céggel kötött szerződés keretében kezdte meg a Minőségirányítási Csoport, dr. Patczai Balázs orvos-szakmai vezető irányításával.

A rendszerépítési folyamat fontosabb mérföldkövei:

-2016 júliusa és decembere között sor került az ÁOK teljes működési területének feltérképezésére, helyszínbejárásokkal.

-2017 márciusától megkezdődtek a belső auditok, amelyeket a Minőségirányítási Csoport munkatársai folytattak le.

-2017 májusának elején a szabványos követelményeknek megfelelően vezetőségi átvizsgálásokra került sor minden intézetben és tanszéken. 

A rendszer működését összefoglaló és értékelő bemutatókon a dékáni vezetés tagjai aktív szerepvállalással bizonyították elkötelezettségüket.

-2017. június 14-én és 15-én az előzetes dokumentumvizsgálati szakaszt lezáró helyszíni rendszertanúsítás zajlott le az ÁOK szervezeti egységeiben. Az eredményt bizonyítja, hogy feltétel nélkül, eltérés és határidős feladatok nélkül kiállították karunk számára a Tanúsítványokat. Valamennyi szervezeti egységünk, továbbá a karhoz tartozó Fogorvostudományi és Biotechnológia MSC Szak is rendelkezik egy-egy különálló al-Tanúsítvánnyal, ami bizonyítja, hogy az akkreditáció alapfeltételeinek megfelelően mérhető és igazolható minőségű szolgáltatást nyújtanak.

A minőségirányítási rendszer működtetésével a folyamatos fejlődésre törekszenek, ezért a munka nem állhat meg a tanúsító auditokat követően sem, ősszel megkezdik a rendszer finomhangolását és fejlesztését.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!