Nem feltétlenül jó embrió a szép embrió

2017. március 14.

A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös kutatócsoportja, melyről a Nature Scientific Reports című folyóiratában publikáltak tanulmányt - tudatta a Semmelweis Egyetem. Dr. Pállinger Éva, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet docense az együttműködés előzményeivel kapcsolatban elmondta: Dr. Szekeres-Barthó Júlia, a PTE Orvosi Biológiai Intézetének munkatársa, a terhességi immunológia nemzetközileg is elismert szakértője vonta be a kutatásba, mely célul tűzte ki az extracelluláris vezikulák jelenlétének kimutatását és jellemzését a mesterséges megtermékenyítés során tenyésztett embriók sejttenyésztő folyadékában.

Azért esett ránk a választás, mert egyrészt az intézetünkben a Dr. Buzás Edit, igazgató asszony vezetésével működő Extracelluláris vezikula munkacsoport nemzetközileg is elismert eredményeket ért el a vezikulák kimutatási módszereinek standardizálásában, másrészt kutatási területem közel egy évtizede az extracelluláris vezikulák humán reprodukcióban betöltött szerepének vizsgálata. Racionálisnak tűnt, hogy próbálkozzunk meg a közös munkával - fogalmazott. A kutató elmondta, hogy jelenleg a beültetésre szánt embriókat morfológiai megjelenésük alapján választják ki, azonban bebizonyosodott, hogy a morfológiailag megfelelő, "szép" embrió nem feltétlenül jó is egyben.

További részletek

weborvos.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!