Színes kézikönyv a személyiségzavarokról dr. Tényi Tamás professzor szerkesztésében

2017. március 3.

A személyiségzavarokkal kapcsolatos klinikai és kutatási ismeretekről nyújt áttekintést az a kötet, ami a Medicina Könyvkiadó gondozásában idén jelent meg. A hazai szakmai könyvkiadás az utóbbi években sok olyan mértékadó és fontos könyvet adott közre, amelyek a nemzetközi szakirodalmat reprezentálva segítenek korszerű ismeretekhez jutni. Hiányzott azonban egy magyar szakemberek által fogalmazott munka, ami szintetizálni, és az itthoni feltételekhez adaptálni igyekszik a szakterület újdonságait. A „Személyiségzavarok – klinikum és kutatás” című kötet ezt az űrt tölti be, színes kézikönyv formájában. Dr. Tényi Tamás professzor, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatóhelyettese, karunk általános, diákjóléti és külkapcsolatokért felelős dékánhelyettese olyan tanulmányokat szedett csokorba, amelyek elmélyülten megvilágítanak egyes aspektusokat, hitelesen bemutatják a gyakorlatot, és saját tapasztalatokkal is gazdagítják a tudományterületet.

 

Schweier Rita írása

 

-Saját elhatározás volt a könyv szerkesztése, vagy felkérték rá?

-A Medicina Könyvkiadótól érkezett a felkérés, hogy szerkesszek egy kötetet a személyiségzavarokról, mert nagyon rég jelent meg hazai szerző tollából a témában szakirodalom. Utoljára Döme László adott ki egy átfogó, inkább tankönynek megfelelő munkát erről, de ennek már húsz éve. Azóta rengeteg új eredmény, tudományos adat halmozódott fel, és számos kutatási fejlemény is a terápia területén. Azért is gondolhattak rám, mert a Magyar pszichiátria kézikönyvében – ami meghatározó tankönyve a magyar orvostanhallgató-és szakorvos képzésnek - a személyiségzavarokról szóló fejezetet lassan már tíz éve én készítem. Örömmel fogtam a munkába, mert a pszichózisok mellett ez az a terület, ami mindig is érdekelt. Más céllal fogtam a szerkesztésbe, mint azt tette Döme László annak idején. Nem tankönyvet szerettem volna készíteni, és didaktikusan végigvenni a személyiségzavarok vonatkozásait a genetikától a különböző pszichológiai elméletekig, arányosan felosztva a rendelkezésre álló terjedelmet, hanem arra törekedtem, hogy olyan szerzőket kérjek fel, akikről tudtam, hogy egy-egy területtel intenzíven, elmélyülten foglalkoznak. Egy színes, kaleidoszkópszerű kézikönyvben gondolkodtam, ami bízom benne, hogy az előnyére szolgál.

-Az ismert szerzők általi tanulmányok mindegyike célzottan, a kötetbe készült?

-Igen, minden egyes tanulmány friss. Az indító fejezetet Kuritárné Szabó Ildikó, a Debreceni Egyetem docense írta, aki a borderline személyiségzavarról korábban már fogalmazott egy kitűnő monográfiát. Ez az egyik legjelentősebb személyiségzavar, részben a szuicídium, részben az evészavarokkal való összefüggése, valamint terápiás nehézsége miatt. Ebben a könyvben a személyiségzavarok nozológiai helyzetével, a különböző klasszifikációs rendszerekben való változásokkal foglalkozik. Klinikánk egyetemi docense, Herold Róbert, a mentalizáció és a személyiségzavarok összefüggéseit taglalja, a budapesti egyetemről Unoka Zsolt a kognitív terápiákkal kapcsolatos legújabb fejleményeket tekinti át, Kelemen Oguz, a Szegedi Egyetem docense a neuropszichológiai, illetve az evolúciós pszichopatológiai eredményeket foglalja össze. Utóbbit már csak azért is tartom nagyon izgalmasnak, mert az evolúciós pszichopatológia nem arra kérdez elsősorban rá, hogy mi egy betegség oka, hanem arra, hogy mi az értelme, azaz mi lehet a pozitívuma egy hosszan fennmaradó, az orvostudomány által negatívumként tekintett betegségnek. Szellemes példákat sorol: a skizoid személyiségzavar esetében a betegek visszahúzódása, saját személyiségburkukba való beágyazottsága nagyon gyakran eredetiséggel, kreativitással párosul.

-Több írás is utal a bennük rejlő pozitívumokra, ahogyan arra is, hogy – bár a terápiájuk sok nehézséggel jár - ma már nem kell lemondanunk róluk.

-Valóban, mindamellett, hogy ez a betegségcsalád komoly szenvedést okoz az érintetteknek és a környezetükben élőknek, ám eközben sok kultúrtörténeti érték is teremtődik azokból a szubjektív élményekből, amiket betegekként átélnek. Németh Attila kollégám a kötetben épp ilyen példákat említ, neves alkotók eseteit tekinti át, és nem a hagyományos értelemben állít fel orvosi diagnózist, hanem sokkal inkább az alkotót megérteni akaró, empatizáló szemszögből vizsgálja őket. Foglalkozik Salvador Dalí spanyol festőművésszel, aki nárcisztikus személyiségzavarban szenvedett, Frida Kahloval, a mexikói festőművésszel, aki borderline személyiség volt, és Csontváry Kosztka Tivadarral is, aki skizotíp személyiségzavarral küzdött. Csontváry esete azért is izgalmas, mert egy 1960-as évekbeli monográfia skizofrén betegnek diagnosztizálta, aztán később változott az ezzel kapcsolatos felfogás, és betegségét inkább skizotíp személyiségzavarként írták le az újabb kutatások.

-A művészet kulcsfogalom a kötetben, és érdekes kettősségben jelenik meg: egyrészt eszköz és lehetőség arra, hogy kifejezze magát egy-egy személyiségzavarral küzdő ember, másrészt pedig terápiaként szolgál az ilyen jellegű betegségben szenvedőknek.

-Ez azért lehetséges, mert a problémát sokszor nehéz szavakkal leírni, az érzéseket megfogalmazni, objektiválni, sokkal könnyebb a képzőművészet, vagy a zene eszköztárához nyúlni. Egy-egy műalkotás létrehozásával elindulhat egy öngyógyító folyamat, számos példa van erre diagnózissal, avagy anélkül is. A művészetterápia lehetőségét fontos felajánlani a mindennapi gyakorlatban is, hiszen van, aki csak ezen a sajátos nyelven tud kommunikálni a problémájáról. Erről is szól egy fejezet a könyvben, amit klinikánk munkatársa, dr. Simon Mária jegyez, és a művészetterápiák új típusú megközelítéséről szól.

-Az Ön írása is a terapikus megközelítés különböző módjait, lehetőségeit taglalja.

-Az általam írt fejezet a pszichodinamikus, pszichoanalitikusan orientált terápiákat igyekezett röviden áttekinteni a személyiségzavarok körében, amik igen megterhelőek a kezelők számára. Ezek a betegek ugyanis nagyon intenzív érzéseket bontakoztatnak ki a terapeuták irányában, és ez így van vica versa, tehát ez egy viharos érzelmekkel színezett kapcsolat. A szakzsargon ezt „áttételes-viszontáttételes relációknak” nevezi. Sok új fejlemény is van ezen a területen. A hagyományos pszichoanalitikus megközelítést mindig is érdekelte a személyiségpatológiákkal való intenzív áttételes-viszontáttételes munka, és ennek bontakoznak új irányai. Így például a klasszikus szerző, Otto F. Kernberg - akit még az 1970-es évekből ismerhetünk – régi módszerét frissítve, korszerűsítve, áttétel fókuszú pszichoterápiának nevezi ezt, vagy az angol pszichodinamikus iskolából meghatározó személyiség, a magyar származású Péter Fónagy – nagy nyelvészünk, Fónagy Iván fia - kidolgozta a mentalizáció bázisú pszichoterápiát, ami ugyancsak a pszichodinamikus terápiák újabb variánsa. Az áttekintésben rámutattam bizonyos technikai vonatkozásokra, valamint arra a légkörre, atmoszférára is igyekeztem reflektálni, ami kétségtelenül az egyik legnehezebb pszichoterápiás kihívást jelenti a kezelők számára.

-A kötet előszavában is szerepel, hogy ebben a tematikában már könyvtárnyi szakirodalom megjelent, a betegségcsoportnak hatalmas és szerteágazó a szakirodalma. Mi az oka annak, hogy időről időre mégis felvet kérdéseket úgy a személyiségzavarok kategorizálásában, mint a terapikus módszerek, megközelítések viszonylatában, hatékonyságában?

-Oka az, hogy a személyiségzavarok és a normál személyiségfunkcionálás egy dimenzió mentén helyezkednek el, nem mindig lehet élesen leválasztani, és betegségként diagnosztizálni a személyiségzavarok különféle csoportjait úgy, ahogyan lehet ezt tenni más betegségek esetében, például a demenciánál, vagy a súlyos kognitív hanyatlásnál. Mindannyiunkban benne van a bizalmatlanság, ami idézi a paranoid személyiségzavarokat, valamennyiünkben van öncsodálat, ami a nárcisztikus személyiségproblémára utal, vagy impulzivitás, ami kicsit messziről ugyan, de a borderline betegek viharait idézi, sokan szeretünk továbbá másokra támaszkodni, aminek a személyiségzavar variánsa a dependencia problematikája. A kutatások megújuló kérdésfelvetését ösztönzi az is, hogy a terápiás munka nagyon intenzív atmoszférában zajlik, ami a terapeutákat saját stílusuk, módszerük kidolgozására serkenti. Így aztán nagyon sok eredeti, a szerzők ujjlenyomatát, személyes tapasztalatait rögzítő terápiás leírás születik, ami számos újdonságot, érdekességet tartalmaz.

-Társszerzőként is jelen van egy írásban, amit dr. Halmai Tamással jegyez, ebben a személyiségzavarok igazságügyi-pszichiátriai vonatkozásait fejtegetik.

-Halmai Tamás klinikai szakpszichológusként dolgozik Budapesten, PhD-hallgatóm, és nagy tapasztalattal rendelkezik az igazságügyi pszichiátria területén. Hosszú éveket dolgozott az Igazságügyi Elmemegfigyelő Intézetben is. Sajnos, a kriminalitás, az impulzivitás, a szélsőségesen affektív élet is része a spektrumnak, ezek olyan problémákat eredményeznek, amelyek igazságügyi- pszichiátriai megközelítést igényelnek. Azt próbáltuk ebben a fejezetben összefoglalni, hogy a betegség az illetőt mennyiben korlátozta egy-egy cselekedetében.

-Valamennyi rutint azért lehet szerezni a terápiás munkában, avagy az esetek különbözősége miatt ez teljességgel lehetetlen?

-Az évek hosszú során azért kialakul egyfajta rutin, ugyanakkor éppen ez a magabiztosság nehezítheti meg a munkát. Egyes szerzők meg is fogalmazzák, hogy a kezdők lelkesedése, határokat még nehezen tartó személyisége sokszor olyan pluszt hoz a terápiába, amit a rutinos terapeuták már nem tudnak képviselni. Paradox tehát a helyzet ezzel kapcsolatosan.

-Számomra azért is érdekes a könyv, mert nem kizárólag a szakmának, vagy az orvostanhallgatóknak szól, hanem a laikus, ám a téma iránt fogékony és érzékeny olvasónak is tartalmaz hasznos, élvezetes írásokat, amik önmagunk, és környezetünk megismeréséhez is közelebb vezethetnek.

-Sokféle „hasznosításban” gondolkodtam. Az elsődleges cél a szakmabéliek tájékoztatása, az új ismeretek közreadása volt, ám bizonyos fejezetei a könyvnek az orvostanhallgatók oktatásában is hasznunkra lehetnek, és a művelt olvasók számára is tartalmazhatnak izgalmakat. Elgondolkodhatunk arról, mivégre van az ember, miben hordoz tragikumot a létezés, és mi az, ami boldogságot adhat, hisz ezek a betegek a maguk patológiás módján valójában azokra a problémákra, konfliktusokra mutatnak rá a saját sorsukkal, amikkel valamennyien – talán sikeresebben – küszködünk.

-Ez a betegségcsoport továbbra is a fókuszában áll majd, és kutatja tovább?

-Érdeklődésem mindig a klinikum oldaláról fordult a személyiségzavarok felé. A kutatásaim, amelyek bizonyos pszichológiai, vagy biológiai jellemzőkre irányultak a pszichiátriai betegségek körében, jórészt a skizofrénia és a hangulatzavarok területeit érintik. Ez azért van, mert kezdő klinikus korom óta sok ilyen beteget kezeltem, követtem a témára vonatkozó szakirodalmat és mások tapasztalatait, olyan teamben dolgoztam és dolgozom ma is, amelyben hasonló érdeklődésű kollégák vannak. A gyakorlatnak a kutatásba való átfordítása érdekelt mindig is, ahogyan most is. Jelenleg is a skizofrénia és a bipoláris zavar területén vizsgálódom a Pszichózis Kutatócsoport vezetőjeként, a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával. Ezek a kutatások a betegségek idegfejlődési hátterének tisztázására irányulnak. 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!