Mesterséges megtermékenyítés:
egyelőre meddő várakozások

2017. március 1.

A kormány kifejezetten támogatja, hogy minél több meddő pár kapjon esélyt a gyermekvállalásra, ezért felülvizsgálják a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos szabályozást.  Előreláthatólag az év második felében veheti kezdetét a nemzeti egészségügyi program a gyermekek megszületéséért, amellyel a reprodukciós zavarokban szenvedő párok hozzáférését szeretnék javítani a kivizsgáláshoz és terápiához - adta hírül a Magyar Idők.

Az összesen 2,5 milliárd forint összértékű program meghirdetését hónapok óta ígérik, ám ehhez először módosítani kellene az alapjogszabályt, ami szintén régóta húzódik. A lap információi szerint a tervek között szerepel, hogy a magánklinikákat kizárnák a támogatásból, a központilag finanszírozott beavatkozásokat pedig csak három helyen lehetne igénybe venni: a Semmelweis Egyetem Nőgyógyászati Klinikáján, a Budai Meddőségi Centrumban, illetve a pécsi klinikán.

A hírre a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó szakembereket tömörítő Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke úgy reagált: ezeken a helyeken nincs összesen annyi kapacitás, amellyel a tervezett emelt számú meddőségi kezelést elvégezhetnék. Ez pedig azt jelentené, hogy a várólisták megmaradnának, sőt hosszabbodnának.

Forrás

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!