Richter Gedeon pályázat

2017. február 27.

Tájékoztatom, hogy a Richter Gedeon Nyrt. 2017. február 14-én ismételten pályázatot tesz közzé, a Richterben folyó kutatási tevékenységhez kapcsolható gyógyszeripari tárgyú, nemzetközi színvonalú innovációk felkarolása, és a kutatási eredmények gyakorlati megvalósításának elősegítése céljából.

Reményeink szerint az idei témapályázat a korábbi évekhez hasonló érdeklődésre tart majd számot a különböző kutatóhelyek és kutatók között. Annak érdekében, hogy lehető legtöbb érdekelthez eljuthasson kiírásunk, szeretném a segítségét kérni.

Kérem, hogy a lehető legszélesebb körben ismertessék meg az érdekeltek között a két fordulós pályázati lehetőségünket, melyhez szíves felhasználásra csatolom a szokásos 1 oldalas szórólapot.

 A pályázatunk kétfordulós, a második fordulóban meghívásos, pénzdíjazott jellegű. Az előpályázatra, mely az első forduló, csak egy rövid (max. 3 oldal terjedelmű) témajavaslatot várunk, egy már futó, kezdeti eredményeket felmutatni tudó projektről. Az első fordulóban benyújtott pályaművek közül kerül kiválasztásra az a maximum 15 téma javaslat, melynek részletes kidolgozására a pályázókkal megbízási szerződést kötünk. A részletes megvalósítási tervek értékelése után születik döntés a  maximum 4 db támogatandó pályázatról.

Az előpályázat beadási határideje 2017. március 16. csütörtök.

A pályázati kiírás teljes anyaga a kiírás napjától olvasható a Richter Gedeon Nyrt honlapján http://www.richter.hu a K+F pályázataink között.

A http://www.richter.hu/hu-HU/kutatas-fejlesztes/Pages/K+F-pályázataink.aspx elérhetőségen jelenleg még a 2016.évi pályázat szövege olvasható, csak február 14-én reggel kerül fel az új kiírás.

Megköszönném pár soros tájékoztató visszajelzését -az innovacio@richter.hu címre - arról, hogy  a felhívásunkat milyen csatornákon sikerült eljuttatni a kutatókhoz.

Nevemet és elérhetőségeimet kérem kezeljék bizalmasan.

Eredményes együttműködésünk reményében, üdvözlettel:

 

Dr. Pázmány Tamás

igazgató

Richter Gedeon Nyrt

Innovációs & Pályázati Iroda

Dokumentum(ok)

Bejelentkezés után látható

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!