Két neves baranyai gyógyszerésztörténészre emlékeztünk

2016. november 8.

Brantner-Lárencz Emléknap a Pécsi Tudományegytem Gyógyszerésztudományi Karán

Beszámoló a Brantner-Lárencz Emléknapról

 

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Lárencz László Gyógyszerésztörténeti Csoportja kezdeményezésére került sor 2016. október 14-én és 15-én Pécsett és Szentlőrincen arra a gyógyszerésztörténeti előadóülésre, amelynek keretében két neves baranyai gyógyszerészre emlékeztünk. Dr. Brantner Antal (1929-2006) és dr. Lárencz László (1940-2014) nemcsak gyógyszerészként, de a múlt emlékeinek feltáróiként és bemutatóiként is jelentőset alkottak.

A rendezvény első napján, október 14-én, pénteken a PTE Általános Orvostudományi Karának dékáni tanácstermében előadásokkal emlékeztünk meg két gyógyszerészkollégánk életútjáról és Baranya, ill. Pécs gyógyszerészetének történetéről. A megjelenteket üdvözölték: Perjési Pál, a PTE GYTK dékánja, Miseta Attila, a PTE ÁOK dékánja, Őri László, Pécs város alpolgármestere, Soós Gyöngyvér, az MGYT tudományos alelnöke, Hankó Zoltán, az MGYK elnöke és a Gyógyszerészet felelős szerkesztője és Győrvári Márk, a Brantner-Koncz Műemlékház Működését Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Botz Lajos és Takácsné Novák Krisztina által vezetett előadóülés keretében az alábbi előadások hangzottak el:

  • Ifj. Kutas Jenő: Lárencz László, a gyógyszerésztörténész
  • Szabó László Gyula: Lárencz László és a pécsváradi apátság gyógynövénykertje
  • Takácsné Novák Krisztina: Brantner Antal, az elhívatott oktató és kutató munkássága
  • Hankó Zoltán: Brantner Antal, a Gyógyszerészet főszerkesztője
  • Szabó László Gyula, Grunda Miklós: Brantner Antal, a szentlőrinci múzeumalapító
  • Várszegi László: A Baranya megyei gyógyszertárak története
  • Botz Lajos: A pécsi gyógyszerészképzés másfél évtizede
  • Dobson Szabolcs: Múzeumpatikák, patikamúzeumok Magyarországon – áttekintés
  • Ambrus Tünde: A Betegápoló Irgalmasrend patikái Közép-Európában egykor és ma

A rendezvény pénteken este a Jézus Szíve-templomban szentmisével, majd közös vacsorával zárult, szombat délelőtt pedig Szentlőrincen folytatódott. A résztvevők a helyi temetőben megkoszorúzták Brantner Antal síremlékét, az ünnepi megemlékezésen Hankó Zoltán méltatta Brantner Antal életútját és tevékenységét. 

A Brantner-Koncz műemlékház homlokzatán elhelyezett Brantner Antal-emléktáblánál Soós Gyöngyvér professzor asszony köszöntő szavait követően helyeztük el az emlékezés koszorúit. Ezután Győrvári Márk ismertette a Brantner-Koncz-kúriában található múzeumot, bemutatta Brantner Antal múzeumalapító munkásságát és egy kialakulóban lévő honismereti és gyógyszerésztörténeti kutatóhely tervét. A kétnapos színvonalas rendezvény a szentlőrinciek által előkészített megvendégeléssel zárult.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!