Teddy Doktorok Meséi – orvostanhallgatók mesekönyve

2016. április 29.

Egyedülálló hazai kezdeményezésként orvostanhallgatók készítettek mesekönyvet gyerekeknek, ami a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának gondozásában jelent meg.

A Teddy Maci kórház program során a hallgatók játékos környezetben ismertetik meg a gyerekekkel az orvosi vizsgálat menetét, annak eszközeit, az orvosi környezetet, ezáltal a valós helyzetekben kevésbé izgulnak, csökken az orvosoktól való félelmük, szorongásuk.

Ehhez mindössze a macijukra, vagy más kedvencükre van szükség, akinek kitalált betegségét együtt megvizsgálják és meggyógyítják.

A „Teddy Doktorok Meséi” című mesekönyv a négy magyarországi orvoskar lelkes hallgatóinak önkéntes szorgalma és fantáziája révén született meg, célja az óvodás és kisiskolás korosztály egészségnevelése, vicces és tanulságos történeteken keresztül. A kötet egy játékos foglalkoztató füzettel is kiegészült, amit az érdeklődő óvodáknak részben már el is juttattak.

A „Teddy Doktorokkal” az érdeklődők az óvodákban, és a Teddy Maci Családi Nap keretében találkozhatnak, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának aulájában.

A könyv egyelőre kereskedelmi forgalomban nem kapható.

További információ

Teddy Maci Kórház Pécs Facebook oldal

Teddy Maci Kórház a Pécsi Orvostanhallgatók Egyesületének honlapján

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!