Együttműködési megállapodás a PTE és a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klasztere között

2015. november 3.

Együttműködési megállapodást írt alá Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Dr. Steiner Arnold, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter (MediKlaszter) elnöke, a MEDICOR Zrt. vezérigazgatója, valamint a klasztermenedzsment részéről Tóth Zsolt ügyvezető igazgató kedden délelőtt Pécsett. Elsősorban innovációs és oktatási tevékenységben, kutatás-fejlesztési programokban működik együtt a jövőben a PTE és a MediKlaszter.

Az együttműködési megállapodás szakmai programjában meghatározott célok segíteni fogják az egyetemi kutatókat és oktatókat, a magyar orvostechnikai gyártókat, valamint a kormányzat egészségügyet érintő törekvéseit az egészségiparban érintettek számára érdekeket teremtve.

Az oktatási együttműködés keretében a partnerek fejleszteni kívánják a hazai orvosi műszerek, termékek szakmai ismertetését, bemutatását annak érdekében, hogy az orvostanhallgatók már az egyetemi évek alatt elsajátíthassák a magyar high-tech orvosi berendezések készségszintű használatát. Az orvostechnikai iparág megismertetése céljából a képzés keretében intenzívebbé teszik a gyárlátogatások szervezését. Az együttműködés keretében a MediKlaszter a közeljövőben a PTE Szentágothai János Kutatóközpontban egy referencia-laboratóriumot hoz létre, amelyben a legmodernebb orvostechnikai eszközöket lehet majd oktatási és kutatási célokra kipróbálni.

A partnerek folyamatosan együttműködnek fejlesztésekben, innovációban, a MediKlaszter tagok által fejlesztett orvosi termékek klinikai kipróbálásában és bevezetésében. A közös értékek és érdekek mentén, a tudományos együttműködés fejlesztése keretében kialakításra kerülő programjaik megvalósításához K+F+I pályázatok kidolgozását tűzték ki célul az együttműködő partnerek.

A PTE szükségesnek tartja, és a MediKlaszter segíti az orvosképzésben a Medical Technology képzési program kidolgozását. Az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos célzott oktatási program országos szinten egyedülálló és hiánypótló kezdeményezés, amely mögött – a MediKlaszter révén – Magyarország legjelentősebb orvostechnikai eszközgyártással és forgalmazással foglalkozó vállalkozásai sorakoznak fel.

A Pécsi Tudományegyetem oktatástól elválaszthatatlan feladata a nemzetközileg is versenyképes kutatás művelése, kutatóegyetemi jelleg megőrzése. A PTE célja, hogy továbbra is az ország magas presztízsű, a tudományt és társadalmat egyaránt szolgáló, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztői központja maradjon. Az Egyetem hazai és nemzetközi kutatási programjaiban megvalósuló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység egyaránt átfogja az ismeretbővítő és a problémamegoldó kutatást, a termék- és szolgáltatásfejlesztést. Az Egyetem kutatási, fejlesztési, innovációs tevékenysége nemzetközi szinten jelentős, a hazai viszonylatban pedig meghatározó.

A Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter (MediKlaszter) olyan gazdasági társaságok klasztere, amelyek orvostechnikai termékek fejlesztésével, előállításával, egészségipari szolgáltatásokkal foglalkoznak. A MediKlaszter tagvállalatainak száma 35, a cégek kivétel nélkül hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (KKV), együttesen a magyar orvostechnikai ipar meghatározó szereplői. A vállalatok olyan orvosi berendezések és eszközök gyártásával és szolgáltatások fejlesztésével foglalkoznak, melyek hozzásegítik az egészségügyet kitűnő minőségű készülékekhez és technológiákhoz.

A MediKlaszter idén harmadszor lett „Államilag Akkreditált Innovációs Klaszter”, a hazai medtech iparág meghatározóan magyar tulajdonú, tradicionális, ugyanakkor high-tech (innovatív, exportképes) ágazat képviselője. A MediKlaszter célja a 100 éves magyar orvostechnikai iparág versenyképességének növelése, az egészségipari innovációs környezet fejlesztése, szakmai hálózatépítéssel az iparág hagyományainak folytatása, kultúrájának megőrzése és felemelése. E cél érdekében a MediKlaszter együttműködik a magyar tudomány és a kormányzat képviselőivel. 

Dokumentum(ok)

  • Sajtokozlemeny_MediKlaszter_PTE_151103.doc

    .doc

    download
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!