Hírek

Sajtószoba - 2015. szeptember 25, péntek

Csak látszat, de már elérhető

Új Dunántúli Napló - 2015-09-25 - 9. oldal

Új lehetőségek az ipari tervezéstől a sebészetig


Amit a Mátrixban még a távoli jövőnek gondoltunk, az néhány éven belül valósággá válhat. Az internet egyesülése a már kereskedelmi forgalomban is kapható virtuálisvalóság-készülékkel új tereket nyit meg előttünk.
A kísérleti szinten már ma is létező 3D-internet nem csupán annyit jelent, hogy a netet böngészve térhatású látvány tárul elénk, hanem azt, hogy ebben a térben kedvünk szerint mozoghatunk és tehetünk-vehetünk. Be akarunk rendezni egy szobát, és meghívni a világ különböző pontjain lévő barátainkat? Semmi akadálya, és annak sem, hogy lakásunk pontos mását hozzuk létre, és az "okos" eszközök révén ezer kilométerről nézzünk be a hűtőbe, vagy kapcsoljuk le a villanyt.
A virtualizáció az egészségügyet is alapjaiban szabja át. A 120 évvel ezelőtti első röntgenfelvételtől mára addig jutottunk, hogy három dimenzióban tudjuk újraalkotni az emberi testet teljes egészében - mondja dr. Bogner Péter, a Pécsi Tudományegyetem Radiológiai Klinikájának igazgatója. A következő lépés azoknak a leletezőknek a létrehozása lehet, ahol a virtuális valóságban vizsgálhatják meg a szakértők az egyes szerveket minden szögből. Az esetleges elváltozások kiszűrése és azonosítása mellett a 3D révén jóval könnyebbé válik a bonyolult műtéti beavatkozások megtervezése és begyakorlása is az orvosok számára, csökkentve ezek kockázatát. Nem elméleti lehetőségekről beszélünk: már elérhető áron kaphatók a virtuális valóság eszközök...

Hírarchívum