Mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése non-invazív módszerekkel című projekt nyitórendezvénye

2015. szeptember 23.

Pécsi Tudományegyetem
        Sajtóközlemény  

          

Az Európai Szociális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Tudományegyetemen az a projekt, melynek célja a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése non-invazív módszerekkel. A 8 hónap időtartamú, 299,2 millió forint európai uniós támogatással járó kutatói program nyitórendezvényére került sor a Szentágothai János Kutatóközpontban.

Magyarországon és a fejlett világban negatív irányú demográfiai változások figyelhetők meg, melyek időzített bombát jelentenek társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt. A helyzet komoly feladat elé állítja a politikai döntéshozókat és a reprodukció valamennyi területének szakembereit is. Éppen ezért van kiemelkedő jelentősége a TÁMOP 4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0004 számú projektnek, melynek célja a mesterséges megtermékenyítési technikák hatásfokának jelentős emelése az embrió potenciális károsodása nélküli vizsgálatokkal.

A Humán Reprodukciós Kutatócsoport olyan molekuláris biomarkerek azonosítását végezte el, amelyek az egészséges embriót jellemzik, és előre jelzik a sikeres terhesség kialakulásának valószínűségét. Az eredmények rutinszerű klinikai alkalmazása olyan nanotechnológiára épülő gyorstesztek (chip) kifejlesztését követeli meg, amelyek költséghatékonyan és reprodukálhatóan képesek a klinikai minták diagnosztikai vizsgálatára. Az ilyen nanotechnológiára épülő lab-on-a-chip módszerek egyre inkább beépülnek a modern klinikai diagnosztikába. Ennek érdekében a PTE a Szentágothai János Kutatóközponttal együttműködve létrehozott egy Lab-on-a-chip kutatócsoportot, amely kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A projekt során az interdiszciplináris kutatócsoport azt tűzi ki céljául, hogy a birtokába kerüljön a speciális, klinikai alkalmazásokra is alkalmas chiptechnika megvalósításának technológiája. Ennek érdekében bilaterális kutatócseréket terveznek megvalósítani, amely során egy, a hazánkban még nem ismert know-how-t, vagyis szerzői jogvédelem alatt álló szellemi alkotást kívánnak elsajátítani és meghonosítani a szakemberek a Pécsi Tudományegyetemen.

 

Dokumentum(ok)

  • pte_sajtokozlemeny_mesterseges_megtermekenyites_150923.doc

    .doc

    download
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!