Rekordszámú nevezés volt az idei jótékony célú futáson

2015. szeptember 15.

7. Fuss a Rákgyógyításért

Sajtóközlemény

 

Hatalmas sikert és ismét rekordszámú nevezést hozott a 7. Fuss a Rákgyógyításért, immár hagyományos pécsi jótékony célú rendezvény. A Magyar Posta Zrt. égisze alatt működő szervező, a Dunántúli Postás SE így az eddigi legmagasabb összeget, közel 2,6 millió forintot utal át a kedvezményezett, pécsi székhelyű Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára.

Az időjárás a kegyeibe fogadta a szervezőket, hiszen gyönyörű napsütés, és kellemes, langyos szellő várt azokra, akik a testmozgást összekötötték a jótékony adakozással.

-       A 2361 résztvevőnek köszönhetően, az ezer forintos nevezési díjakból és a tombolajegyek bevételeiből végül 2 598 000 forintot utalhatunk át a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára – összegezte az adatokat Pesti László, a szervező Dunántúli Postás SE elnöke.

A pénz biztosan jó helyre kerül, hiszen az alapítvány a korábbi évek rendezvényei révén komfortos pihenőszobát alakított ki és modern műszereket is beszerzett, melyek a daganatos betegek gyógyulását segítik.

-       Nagy öröm számunkra, hogy évről évre egyre többen állnak a nemes cél mellé – mondta el a rendezvényt követően Dr. Gőcze Péter professzor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, az alapítvány elnöke. Tavaly egy nagyon modern műszert, ún. videokolkoszkópot szereztünk be, melynek segítségével a legapróbb elváltozások is felfedezhetőek, jelentősen növelve ezzel a gyógyulás esélyét. Az idei összeget is úgy fogjuk felhasználni, hogy az a betegek gyógyítását, komfortérzetének javítását szolgálja.

A szervezők a nagy sikerre való tekintettel folytatni szeretnék a hagyományt, így a baranyai megyeszékhely belvárosát a tervek szerint 2016. szeptember 10-én is megtölti majd a jótékony ügyért futók hada.

 

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!