-beszélgetés dr. Decsi Tamással, a Pécsi Klinikai Központ főigazgatójával
Schweier Rita írása
-A számok tükrében hogyan alakult a tavalyi évben a Klinikai Központban ellátott betegek száma?
-A Klinikai Központ betegellátó tevékenysége nagyságrendileg 4-5 százalékát teszi ki a magyar betegellátási rendszer egészének, ez 2014-ben a számok tükrében azt jelenti, hogy több mint százezer fekvőbeteget láttunk el, valamint 1,6 millió járóbeteget. Ezek nagy számok, úgy a fekvőbeteg ellátásra, mint a járóbeteg szakellátásra vonatkozóan.
-Ma már számos klinikán lehetőség van arra, hogy a betegek kifejezzék, mennyire elégedettek az ellátással. Mit jeleznek ezek a mutatók?
-A klinikák egy része a különféle betegelégedettségi mutatókat próbálja úgy felmérni, hogy az többé-kevésbé objektív képet mutasson. Arra nem törekszünk, hogy ebből valamiféle „klinikai átlagot” készítsünk, ugyanakkor azt merem mondani a klinikai központ égisze alatt dolgozó 3100 munkatársaim nevében, hogy a pillanatnyi magyar egészségügy lehetőségei és az adott feltételek között próbálunk egy jó minőségű egészségügyi ellátást szolgáltatni a hozzánk fordulóknak. Sajnos, azt is el kell ismernünk, hogy nem minden tekintetben sikerül túltennünk magunkat a körülményeink szabta korlátokon. Az anyagi szűkösség, a viszonylag hosszú várakozási idők, és egyes intézményeink szerény építészeti lehetőségei bizony, okot adnak a megalapozott panaszoknak. Szerencsére vannak pozitív visszajelzéseink is, ezek egyikét-másikát az Orvoskari Hírmondó számaiban is viszontláthattuk már, nagy örömünkre.
-Említette a hosszú várakozási időt – sikerült-e ezen valamelyest módosítaniuk?
-Sikerült lényegesen csökkentenünk várólistáinkon a várakozási időt, de azért még így is sokat kell várni egy térd- vagy csípőprotézis beültetésére, többet, mint egy másik választható egészségügyi intézményben. Ez ugyanakkor némi büszkeséggel is eltölt, mert azt jelzi, hogy a betegeink bizalommal vannak irányunkban, nálunk szeretnék az ellátást megkapni. Hasonlóan javuló tendenciáról tudok beszámolni a másik, ugyancsak hosszú várólistával bajlódó területen, a cataracta műtétek szemészeti megoldásának a területén.
-Ide sorolható még a szívkatéteres diagnosztikai vizsgálatok köre is. Ott is módosulás tapasztalható a beavatkozások számát illetően?
-Meglehetősen nagyszámú vizsgálatot sikerült elvégezniük a kollégáknak az elmúlt időszakban, időarányosan többet, mint a korábbiakban, de itt azért nem olyan egyszerű egy jellemzővel tükrözni a helyzetet. A szívkatéteres diagnosztikai vizsgálatok egy részét azonnali, ugyanazon katéterezés során megvalósított gyógyító eljárás is követheti, míg az esetek egy másik részében az ilyen típusú vizsgálatok után még egy szívműtétre is sor kerül. A lehetőségeinkhez mérten mindkét területen igyekszünk a lehető legnagyobb számú beteget ellátni. Természetesen, mint az összes magyar egészségügyi intézmény, mi is küszködünk a teljesítményvolumen korlát szabta határokkal. Pillanatnyilag a megközelítőleg százezer fekvőbetegnek az ellátására kapunk finanszírozást, sajnos, anyagi lehetőségek híján további ezreket nem tudunk a közeljövőben sem kezelni.
-A finanszírozás tekintetében érdemi változás tehát nem történt.
-Sajnálatos módon ez nem valósult meg, és az egy betegellátási egységre jutó, az a bizonyos 150 ezer forintos ellentételezés is változatlan maradt. Ez nem tükrözi sem az infláció hatásait, sem pedig azt az orvoslás tekintetében sokkal fontosabb hatást, hogy az orvostudomány fejlődésével egyre összetettebb, hatékonyabb, de ezzel együtt sajnos, drágább módszerek is rendelkezésünkre állhatnának egy-egy adott betegség kezelésére.
-Ezzel párhuzamban az eszközpark fejlesztése is nehézkes lehet.
-Ez így van, sajnos, ez esetleges. A legnagyobb gond, hogy a betegellátás közvetlen költségeit még valamelyest finanszírozza az ellátó rendszer, ugyanakkor az ehhez ugyancsak elengedhetetlen fenntartási költségeket, azt már nem támogatja. A műszerpark szinten tartása, felújítása már nem fedezhető a betegellátás közvetlen költségeiből. A Pécsi Klinikai Központban 13 épülettömbben, rendkívül széttagoltan, nagyon különböző létesítményekben dolgozunk. Az is komoly gond, hogy ezeknek az épületeknek a felújítási költségei sem szerepelnek sehol az egészségügyi finanszírozásban. Kicsit hasonlatosak vagyunk egy olyan háztartáshoz, ahol az élelemre, a ruhára és a villanyáramra még futja, ám arra, hogy az elkopott bútort, a tönkrement mosógépet, vagy netán a festést igénylő helyiségeket rendbe tegyük, már évtizedek óta nem jut. Ahogy egy magánház ilyen körülmények között leromlik, hasonló állapotban van a fenntartási forrásokat jórészt nélkülöző egészségügy is.
-A pályázatok mennyire jelenthetnek kapaszkodót mindebben?
-A standard hivatalos válasz a fenntartási finanszírozás hiányára Magyarországon az, hogy tessék pályázati forrásokból mindezt pótolni. Nagyon nagy volumenben sikerült is pályázati forrásokat is szereznünk, a Klinikai Központ az elmúlt egy-két évben megvalósult és jelenleg is megvalósuló beruházásainak az összértéke meghaladja a húsz milliárd forintot. A problémát ezekkel a pályázatokkal az jelenti, hogy ezek mindig célhoz kötöttek, így azok az ellátási területek, amelyek az adott pályázat struktúrájába nem illeszthetőek, kimaradnak a fejlesztésből, így súlyos egyenlőtlenségek alakulnak ki. Ezt a húsz milliárd forintot nagyon hasznosan fogjuk tudni beépíteni a pécsi egészségügy struktúrájába, de további tíz milliárdokra lenne szükség ahhoz, hogy ne csak a 400 ágyas Klinika újuljon meg, vagy új Onkoterápiás Intézetünk legyen, hanem az összes klinikánk esetében legalább azt el tudjuk érni, hogy az épületet és a műszerállományt is elfogadható szinten, folyamatosan karbantartsuk.
-A 400 ágyas Klinika várhatóan szeptemberben befejeződő teljes rekonstrukciója után mi a következő lépés a fejlesztésben, azaz milyen fejlesztési stratégia mentén gondolkodnak?
-A 400 ágyas Klinika rekonstrukciója egy 15 milliárd forintot meghaladó nagyberuházás. Ennek lezárultával szinte egy időben egy neuro-rehabilitációs részleg megnyitása is megtörténik ősszel, ez egy nagyságrendileg megközelítőleg egymilliárd forintos új épület létrehozását jelenti. Ez év végén, vagy a következő év elején az Onkoterápiás Intézet is egy teljesen megújított, alapokig visszabontott, és onnan újjáépített környezetben fogadhatja a betegeket, ez a beruházás 2,2 milliárd forintos. Ezek mellett van még számos olyan épületünk, amely felújítást igényelne. Ilyen a Rákóczi úti tömbünk is, ami egyébként már háromszáz évvel ezelőtt is kórházként, az akkori szóhasználattal élve ispotályként működött. Ezen a telephelyen vannak nemrég - ez azt jelenti, hogy egy évtizeden belül - rendezett, és emiatt jó állapotban lévő részek, ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek már-már a betegellátás minőségét veszélyeztetik, annyira leromlottak. Már csak a szinten tartás is sok száz millió forintba kerül.
Fontos megemlítenünk azokat az egységeinket is, amik a város más területein találhatóak, ilyen például a Gyermekgyógyászati Klinika épülete, ami ugyancsak alapos felújítást igényel. Egészében véve ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, azt remélem, hogy a következő lépések is - ha nem is abban a volumenben, mint az előző európai uniós támogatási ciklusban - de ütemesen haladnak majd tovább. Ha valami balesetveszélyes, vagy a végletekig leromlott állapotba kerül valamely tartozéka, akkor természetesen azonnal beavatkozunk. Erre azért jutnak forrásaink, hisz a Klinikai Központ évi 20-25 milliárdos költségvetésből gazdálkodik attól függően, hogyan számítjuk a mobilizálható részeket.
A teljes egészségügyi ellátórendszer fejlesztési stratégiáját illetően egyébként a központosítás a fő gondolatunk. Ez a több telephelyes, szétszórtan végzett tevékenység sok szempontból szerencsétlen, felvet szállítási, munkaszervezési és egyéb problémákat is. Szeretnénk legfeljebb három nagy centrumba koncentrálni a pécsi fekvőbeteg ellátást: egyike ezeknek a 400 ágyas Klinika, valamint a vele szemközt található 2-es számú Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai Centrum. Nemrégiben ezen a környéken adták át egyébként a Véradó állomást is, ami ugyan nem az egyetemhez tartozik, de szerves részét képezi a betegellátásnak. Egy másik centrumot a Rákóczi úti telephelyen szeretnénk kialakítani. A jelenleg itt működő egységek egy része a 400 ágyas Klinikára költözik, az itt felszabadult helyre a Fül-orr-gégészeti, Nyak-és fejsebészeti Klinika, valamint az Urológiai és a Szájsebészeti Klinika kerül, továbbá egy másik telephelyről a Szemészeti Klinika is. A szomszédban elhelyezkedő Ideggyógyászati, Idegsebészeti és Pszichiátriai Klinikával együtt itt egy ún. Fej-nyak Centrumot alakítunk ki. A harmadik központ helyszíne pedig az Édesanyák-Nyár utca területe lenne, ahol a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikához, illetve az azon a telephelyen megújuló Onkoterápiás Intézethez csatlakozna egy Csecsemő-és gyermekgyógyászati intézmény. Hosszú távon itt képzeljük el a Gyermekklinika végső helyét is, így ez az egész tömb együttesen egy anya-csecsemő-és gyermekvédelmi központként működhetne, a város és a megye határain messze átívelő, regionális betegellátó feladatkört teljesítve.
-Lehet prognosztizálni, hogy utóbbiak megvalósulása mikorra várható?
-Az ebben az évben lezáruló 400 ágyas Klinikai projekt tervének papírra vetése már 2008 környékén megtörtént. A megvalósulást látva ez egy hét-nyolc éven átívelő folyamatot jelenthet, így azt gondolom, hogy például az anya-csecsemő-és gyermekvédelmi központ létrehozásához is szükség lesz majd ennyi időre.
-A folyamatban lévő rekonstrukciók mennyire zökkenőmentesek? Jelentenek-e akadályt a betegellátás mellett az oktatásban, a kutatómunkában?
-A 400 ágyas Klinikán belül 367 ágy áll majd rendelkezésére a betegeknek. Az átalakítás folyamatához kapcsolódó betegmozgások, valamint az ellátó személyzet mozgása természetesen megterhelően hat a rendszerre. De a legnagyobb nehézséget inkább abban látom, hogy a pécsi egészségügy legalább fél évtizede átmeneti állapotban van, és ez az átmeneti állapot még évekig fennmarad. Ha a korábban említett centralizáció végre megvalósul, akkor mondhatjuk majd azt, hogy strukturálisan elértünk egy olyan helyzetbe, ami remélhetőleg évtizedeken át fenntartható is lesz. Ha egy kicsit visszanyúlunk a múlt történéseihez: Pécsett 1964-ben nyílt meg a 400 ágyas Klinika, az ezt követő évtizedekben alapvető strukturális változás a város egészségügyi ellátásában nem következett be. A következő módosulás a 2000-es évek elejére tehető, amikor a volt Honvéd Kórház az egyetem kebelén belülre került, majd ugyanez megtörtént 2010 végén a Baranya Megyei Kórházzal is.
-Visszatérve a betegellátásra: az már korábban is jellemző volt, hogy a Dél-Dunántúl számos megyéjéből érkeztek ide betegek, manapság azonban már azt hallani, hogy vannak, akik Budapestről, sőt az ország egyéb, messzi területeiről is ide jönnek gyógyulni.
-A területi ellátási kötelezettség rendszerének újrarajzolásával szakmánként, már-már beavatkozásokként meghatározták, hogy hol, milyen feladatkört kell ellátni. Celldömölk gyermeklakosságának a gasztroenterológiai ellátását például a Pécsi Gyermekklinika végzi, más szakmák vonatkozásában a nyúlványaink Kalocsáig, sőt, talán azon túl is elérnek, ami azt jelenti, hogy bizonyos speciális ellátásokban országosan is egyedülállóak vagyunk. Ha visszatérhetek egy kicsit a saját szakmámhoz még egy példa erejéig: a gyermekgyógyászatban a legsúlyosabb, veleszületett húgyivarszervi fejlődési rendellenességeket kizárólag a Pécsi Gyermekklinikán látják el. Ezeknek a centralizációknak ugyanakkor van egy másik oldaluk is. Maradva a Gyermekklinikánál, bár gyermeksebészeink képesek lennének rá, de újszülött korban májműtéteket mégsem végeznek, az ilyen betegeket Budapesten látják el. Alapjaiban véve azonban valóban a dél-dunántúli régiónak jelentünk központot, elsődlegesen Baranyából, másodlagosan Tolna és Somogy megyékből kerülnek hozzánk a betegek.
-Maradéktalanul elláthatóak ezek a betegek? Van elég ágy, és megfelelő a finanszírozási háttér is ehhez?
-Pillanatnyilag az ágyszám nem jelent gondot, sokkal inkább küszködünk az ellátás finanszírozásával. Ezt a százezer fekvőbeteget és 1,6 millió járóbeteget úgy tudjuk ellátni, hogy minden évben egy kicsit tovább nyújtózkodunk, mint ameddig a takarónk ér, így a tervezett költségvetést az elmúlt években kénytelenek voltunk többször is túllépni. Minden arra mutat, hogy az egészségügy támogatásának mértékét a nagyon közeli jövőben hathatósan növelni kell, mert a jelen keretek között a rendszer már igen kevéssé tud működni.
-Segítene egy mérleget készíteni arról, hogyan áll jelenleg a Klinikai Központ kiadási oldala?
-Az elmúlt években már minden belső tartalékunkat feltártuk, évről-évre csökkent a Klinikai Központ működési vesztesége. 2014-ben úgy voltunk egy egyensúly közeli állapotban, hogy előre nem tervezhető módon, két kampányszerű központi támogatás keretében kaptunk nagyságrendileg 1,4 milliárd forintot. Megítélésem szerint pontosan ez a másfél milliárdnyi forint az – arányait tekintve a működési költségünk 8 százaléka – ami pillanatnyilag hiányzik az egészségügyi finanszírozás előre tervezett rendszeréből. Bizonyosan nem véletlen, hogy az elmúlt évtized minden évében az év végéhez közeledve ez volt az a nagyságrend, amit számos más magyar egészségügyi intézmény, így a Pécsi Klinikai Központ is meg kellett, hogy kapjon ahhoz, hogy az adott évet egy tűrhető gazdasági kondícióban tudja lezárni.
-Egy kényes, ámde sokakat foglalkoztató, akut kérdés: a betegellátáshoz van-e elég orvos, nővér, ápoló?
-Ebben a pillanatban nem panaszkodhatunk, az orvosi állásokat be tudjuk tölteni. Talán az egyetem vonzerejének is köszönhető ez, annak, hogy az orvoskollégáknak a gyógyítás mellett tudományos kutatómunkára is lehetőségük van, hallgatókat oktathatnak, és utóbbi nagyon lelkesítő feladat. Többé-kevésbé elmondható ez az egészségügyi szakdolgozók vonatkozásában is, bár ezen a területen látszanak a problémák. A jól képzett, flexibilis, nyelvet is beszélő szakdolgozóink egy része nyugat felé orientálódik, ezeket a munkaköröket az alacsonyabb szakképzettségű munkatársakkal sem könnyű betölteni. Betöltetlen státuszból szerencsére kevés van a Klinikai Központ területén, de kiszolgáltatottak vagyunk az egészségügy általános jelenségeinek, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi helyzetünk egy bizonytalan egyensúlyi helyzet.
-A különböző szakmákban az utánpótlás mennyiben biztosított? Mely típusú képzéseknél jelentkezhet hiány?
-A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara az ország egyik legkiemelkedőbb orvosképző helye, magyar, német és angol nyelven évente összesen 600 elsőéves kezdi itt meg a tanulmányait, akik jól képzett orvosokként hagyják el az egyetemet. Közülük szerencsére mindig sikerül annyit itt tartanunk, amivel az utánpótlás biztosított. Gondjaink nem abból származnak, hogy nem találunk megfelelő kollégát bizonyos területre, hanem abból, hogy megfizetni nem tudjuk őket a finanszírozási problémák miatt. Ennél kétségesebb a helyzet az egészségügyi szakdolgozók esetében, mert ott a képzés nem mindig kellően átgondolt változásai azt eredményezték, hogy vannak olyan speciális képzési formák, amelyekre már évek óta nem jelentkeznek fiatalok. Ha ehhez még hozzászámítjuk a nemzetközi tér elszívó hatását, akkor mindez azt eredményezi, hogy bizonyos státuszok hosszú időre betöltetlenek maradnak. Különösen a műtőben dolgozó, különböző szakképzettségű munkatársak esetében kell hiánnyal számolnunk, de szülésznői, gyermekápolói területen is vannak-lesznek ilyen gondok.
A szakképzési rendszerünket nagyon sürgősen át kell gondolni ─ figyelembe véve a külföldre távozók arányát is – bővíteni szükséges a képzési formákat éppúgy, mint a különféle képzésekbe felvettek létszámát. Számos elképzelésünk ezzel kapcsolatosan már eljutott az egészségügyi államtitkársághoz, bizonyos elgondolásunkra pozitív visszajelzést is kaptunk. Itt, a városon belül pedig az egyetem Egészségtudományi Karával fogunk össze, és teremtjük meg azokat a szakképzési lehetőségeket, amelyek a jövőben fontosak lehetnek a Klinikai Központ számára. Tény, hogy az egészségügyi szakdolgozók megfelelő anyagi elismertsége is hiányzik, de hátráltató tényezőként említendő a magyar egészségügy közismerten zilált munkakörülmény rendszere is. Nemcsak az egyén fizetésében megnyilvánuló finanszírozási problémát kell megoldani, hanem alapjaiban az egészségügyi intézmények finanszírozási stabilitását is biztosítani szükséges. Ennek megvalósulása érdekében próbáljuk a szavunkat hallatni minden lehetséges fórumon. Ebből a szempontból számunkra nagyon szerencsés körülmény, hogy egyetemünk jelenlegi rektora orvos, egyben a Magyar Rektori Konferencia vezetője is. Fontos tevékenységünk, hogy megpróbáljuk itt, a saját környezetünkben - az anyagi szűkös keretek ellenére is – stabilizálni a helyzetet, és egy kiszámítható, átgondolt rendszert működtetni, nagyobb viharoktól mentesen. Azt hiszem, hogy ez az elmúlt években többé-kevésbé sikerült is.