Átadták a Janus Pannonius Klinikai Tömböt

2015. szeptember 1.

Ünnepélyesen is átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ 400 ágyas klinikai tömbjét. A teljes körűen felújított, modernizált, új műszerekkel felszerelt klinikai épületegyüttest Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszterhelyettese, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a kerület országgyűlési képviselője és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora adta át. Az eseményen bejelentették, hogy az éves szinten közel félmillió beteget fogadó egészségügyi központot, melyet az ünnepség keretében megáldott Udvardy György megyés püspök, Janus Pannonius Klinikai Tömbnek nevezték el.

Az európai uniós támogatással finanszírozott projektek mintegy 27 ezer m2-es területet érintettek, és több mint 15 milliárd forintból valósultak meg. A megújult klinikai tömb valamennyi kórterme immár egy- vagy kétágyas, fürdőszobával felszerelt, magas komfortfokozatú szoba. Az épület tetején kialakított modern helikopter-leszállópályának köszönhetően a légi úton szállított, súlyos állapotban lévő betegek a földet érést követően lift segítségével a lehető leggyorsabban a szükséges egészségügyi ellátás helyszínére juthatnak az épületben, amely akár életmentő is lehet.

A klinikai tömböt három ütemben adták át: 2013 decemberében a klinika ún. „déli bővítményét”, mely a Pécsi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézetének és a Radiológiai Klinikának ad otthont; 2015 januárjában az „A” és „C” szárnyakat, valamint a Sürgősségi Betegellátó Osztályt; és a mai napon aB” szárnyat. Utóbbiban összesen 157 fekvőbeteget tudnak ápolni, és ebben a szárnyban kaptak helyet a belgyógyászat bizonyos szakterületei, így például a gasztroenterológia, kardiológia vagy a hematológia. Ugyanebben a most átadott szárnyban fogják majd ápolni a sebészeti, illetve mozgásszervi sebészeti beavatkozásra kényszerülő betegeket a műtétet követően. A teljes klinikai épületegyüttesben egyszerre összesen 367 fekvőbeteget tudnak ápolni, s a PTE Klinikai Központ itt működő szervezeti egységei által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat éves szinten közel félmillió esetben veszik igénybe.

A TIOP-2.2.2-08/2-2010-0001 „Janus Pannonius Sürgősségi Program – Korszerű sürgősségi ellátás a történelmi régióban” és a TIOP-2.2.7-07/2F/2-2010-0001 „Janus Pannonius Program - Korszerű egészségügy a történelmi régióban” projektek keretében megvalósult fejlesztési beruházásoknak köszönhetően egy szerkezetében, felszereltségében és működésében is rendkívül modern egészségügyi komplexumban látják el a Janus Pannonius Klinikai Tömbbe érkező betegeket.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!