Pécsen keresik a gyógyírt az Alzheimer-kórra

2015. augusztus 13.

pecsma.hu - 2015-08-11

Magyar és török szakemberek együttműködésben végzik a jövőben az úgynevezett neurokognitív zavarok, például az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatásaikat a Pécsi Tudományegyetemen. Kedden délután a Szentágothai János Kutatóközpont adott otthont az agykutatók közös bemutatkozásának.

A Pécsi Tudományegyetem Magatartásélettani Kutatócsoportja és az isztambuli Kültür Üniversitesi Agydinamikai, Kognitív és Komplex Rendszerek Kutatóközpontjának munkatársai számoltak be az agykutatás területén végzendő közös munkáról.

A magyar szakemberek idén júniusban keresték fel az isztambuli egyetem kutatóközpontját, hogy felvegyék a kapcsolatot a török kollégáikkal. A mostani látogatás a korábbi találkozó viszonzása volt.

Dr. Kovács L. Gábor, a Szentágothai Kutatóközpont vezetője elmondta, hogy Pécsen nagy hagyományai vannak az agykutatásnak, mondhatni, hogy ez a PTE egyik legsikeresebb területe.

- Több munkacsoportunk foglalkozik agykutatással, Magyarországon ma az egyik legsikeresebb ágazata az idegkutatásnak. Másfél éve létezik a Nemzeti Agykutatási Program, amelynek szerves része a PTE is.

Gábriel Róbert, a Természettudományi Kar dékánja röviden annyit mondott, hogy a közös tudományos munkához elsősorban jó projekt, másodsorban együttműködési készség, közös érdeklődés, harmadrészt pedig tudományos kiválóság szükségeltetik. Pécsen mindhárom feltétel adott.

 http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/pecsen-keresik-gyogyirt-az-alzheimer-korra/

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!