Egy újjászülető paradicsom

2015. július 10.

Új Dunántúli Napló - 2015-07-10 - 3. oldal 

Átadták tegnap a Pécsi Tudományegyetem 215 millió forintos program keretében megújuló és kibővülő Botanikus kertjét. Érdemes rászánni egy napot és megcsodálni a sok új gyönyörűséget.

Ha az ember sietve közlekedik a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti épületei között, elsőre csak arra figyel fel, hogy olyan rendezett lett minden a focipálya környékén. Nincs sehol ősrengeteg, gyöngykavics borítja a járdákat, a támfalak természetesen simulnak bele a környezetbe, miután drótkeretbe töltött kőzúzalék alkotja a dizájnos térelválasztást. Új fakorlátok és kerítések magasodnak, valahogy tisztább, áttekinthetőbb a tájék. Ha pedig az ember sétára vált, ábrándosan szépségesek a részletek. A fügebokrokon érik a termés a pálya északi oldalán, a legfelülről szakított gyümölcsöt már harapni lehet. Kicsit feljebb pedig olyan mediterrán és ázsiai növénykert bontogatja új hajtásait, aminek nincs párja az egész országban. Magnóliák, páfrányok, trombitafolyondárok, lila akác nyolcféle eddig nem látott változata ébredezik az újonnan kialakított futtatórácsokon.
Több száz új növényfélével gyarapodott a Botanikus kert, s másfél ezer új információs tábla jelzi, hogy hol milyen csoda vár az emberre. Nincs még sehol trópusi dzsungel, ám az ígérete már észlelhető. Árnyékos és napos növényparadicsomok bontanak friss hajtásokat, emitt homoktövis, mandula, gránátalma kel életre, amott kiwi, boróka és golgotavirágok. Épült egy fantasztikus sziklakert is, több tonna követ forgattak át, formáltak belőle új dombokat, és betelepítették jukkákkal, télálló kaktuszokkal. A szabadtéri faiskolákban különleges kísérleti növények nevelkednek, s megújultak az üvegházak is, jól szellőző, megvilágított terekben bólogathat egymásra a látogató és más kontinensek növényi delegáltjai. Az átalakított, felfrissített japán tavacska vízfelszínét dús virágú indiai lótusz lepi be és tündérrózsák is nyitogatják szirmaikat. Mellette mini mocsár létesült pazar növényzettel, szóval a hétmérföldes csizmánkkal lépésről lépésre új kontinensek ritkaságaira találunk.

Mérleg
A PTE-focipálya körül most már minden részről eltűnt a dzsumbuj, különleges növényritkaságokban lehet gyönyörködni hamarosan a kőfalak mentén is, ahol futtatórácsokat alakítottak ki. Korszerű mutatós támfalakat, s olyan kerítéseket húztak fel, mely később természetes növénytakarót hordozva igazi látványosság lesz. Sziklakert és japán tavacska létesült új, nyugalmas, gyönyörű pihenőhelyként.

Három hónappal csúszott a projekt engedélyezési problémák és egy támfal újratervezése miatt. Így ma még némi szépséghiba, hogy a frissen telepített növények többsége éppen csak kidugta a fejét a földből, egyelőre több helyen is csak a földmunkák nyoma látszik. A körbevezető utat pedig nem lehetett a természetvédelmi okokból leburkolni, így esetlegesnek tűnik a kialakítása.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!