Emberibb helyre kerülnek a kísérleti majmok

2015. március 26.

pecsma.hu - 2015-03-25 

Bizonyára sokan nem tudják, hogy nemcsak egyetemisták és professzorok látogatják nap mint nap a Pécsi Tudományegyetem jogi és közgazdasági karát, hanem negyedszáz rhesus majom is él a campuszon. Az állatokat az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetében folyó kísérletek céljára tenyésztették itt. Végleges elhelyezésük ügye hosszú évek óta rendezetlen, ám e tekintetben nyárra megoldás születhet.

Több mint fél évszázada, egészen pontosan 1955-ben Lissák Kálmán professzor, az Élettani Intézet akkori igazgatója hozta létre a Rákóczi úton az állatok elhelyezését biztosító és kiszolgáló épületegyüttest, azóta itt találkozhatunk a tudományos kísérletek állati főszereplőivel. Az sokak számára nyilvánvaló, hogy az állatháznak máshol alkalmasabb helyet kell találni. Az erre irányuló korábbi tervek – egykor szóba került a háznak a Botanikus kert közelébe vagy Üszögpusztára való költöztetése is – nem váltak valóra.

Prof. Dr. Karádi Zoltán egyetemi tanár, a PTE Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének igazgatója szerint a majmok törvényi előírásoknak minden tekintetben megfelelő, végleges elhelyezésének hosszú évek óta nem rendezett ügye hamarosan megoldódhat.

http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/hamarosan-megszunik-az-egyetemi-majomhaz/

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!