Újabb százmilliókat adnak a pécsi klinikai központ fejlesztésére

2015. január 19.

Napi Gazdaság - 2015-01-19 - 2. oldal

Közel 438 millió forint többletforráshoz jut a Pécsi Tudományegyetem a Klinikai Központban zajló, négy elemből álló beruházás lezárásához - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Az európai uniós finanszírozással támogatott fejlesztések mintegy 27 ezer négyzetméteres területet érintenek, és több mint 15 milliárd forintból valósulnak meg. A fejlesztés keretében január 13-án adták át azt az épületegyüttest, amelyben az I. Sz. Belgyógyászati Klinika hematológiai, endokrinológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, angiológiai és intenzív osztályai, s ezen szakmák szakrendelései működnek, s bejezték a sürgősségi betegellátó osztály felújítását is. A megújult klinikai tömb valamennyi kórterme egy- vagy kétágyas, fürdőszobával felszerelt, magas komfortfokozatú szoba.
A kormányhatározatból kiderül, hogy a legfontosabb tevékenység a 400 ágyas klinikai tömb teljes körű rekonstrukciója és bővítése. Ehhez kapcsolódóan megvalósul a vezető halálokok kezelésében szerepet játszó klinikák eszközparkjának és informatikai rendszerének fejlesztése is. A beruházási elemekhez kapcsolódik az intézmény szervezeti rendjének átalakítása több klinika összevonásával.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!