Országos versenyt tervez a PTE ÁOK és a bonyhádi gimnázium

2014. december 8.


Új Dunántúli Napló - 2014-12-08 - 14. oldal

A közös cél a természettudományos műveltség jelentős erősítése és népszerűsítése a fiatalok körében

Közös országos tanulmányi versenyt szervez a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium - a természettudományos verseny nem titkolt célja, hogy Pécsre csábítsa a tehetséges diákokat. A vetélkedő csak az egyik formája a két intézmény között kibontakozó együttműködésnek.
"Tanulmányi látogatást" tett a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanári kara november végén a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, amely során a pedagógusok több egyetemi kart is meglátogattak. A kirándulás apropója a középiskola és az egyetemi kar tavasszal kötött kapcsolata volt, amelytől a PTE ÁOK felkészült diákokat vár, míg a gimnázium már most is erős természettudományos képzésének fejlesztését reméli a pécsi orvoskar által nyújtott szakmai és anyagi támogatás révén.
Bonyhád kétségkívül erős természettudományos gyökerekkel büszkélkedhet, hiszen az elmúlt negyed évszázad során 60 itt tanuló diák került a legjobb 10 közé az országos matematika- fizika versenyeken, a továbbtanulók aránya pedig 90 százalék fölött van a gimnáziumban - túlnyomó részük ráadásul államilag finanszírozott helyekre jut be. A képzés színvonalához mérten az érdeklődés is magas a gimnázium iránt, egész Tolna megyéből érkeznek ide gyerekek, de jól mutatja a középiskola vonzerejét, hogy budapesti fiatalok is járnak a kollégiumát lassan kinövő gimnáziumba. A folyamatosan növekvő érdeklődés teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a jövőben külön egészségügyi osztály is induljon Bonyhádon, mégpedig a pécsi orvoskar segítségével. Az elmúlt időszakban a gimnáziumba kerültek a megyei természettudományos fakultációk is, mondja Andorka Gábor, a gimnázium igazgatója, és saját erőből építettek fel egy korszerű laboratóriumot az iskolában, amelyhez a pécsi orvoskar is biztosít felszerelést és vegyszereket.
A mostani pécsi látogatás célja az volt, hogy felmérjék, a bonyhádi diákok számára milyen tapasztalatszerzési lehetőségek nyílnak a PTE-n, elsősorban, de nem kizárólagosan az orvoskaron. Emellett az együttműködés nem korlátozódik kizárólagosan a két intézmény viszonyára, hiszen az egyik legambiciózusabb elképzelés egy közös országos tanulmányi verseny szervezése, amely stílszerűen Szentágothai János nevét fogja viselni. A szakmai alapok adottak, hiszen míg bonyhádi gimnázium a középiskolák mezőnyében számít természettudományos tekintélynek, addig a pécsi orvoskar nemzetközi szintű tudásbázissal bír a fizika és kémia területén.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!