Egyedülálló egészségügyi applikációt fejlesztettek ki a PTE orvosai

2014. november 27.

PTE Sajtóközlemény

Egyedülálló egészségügyi applikációt fejlesztettek ki a PTE orvosai

 

A tüdőrák Magyarországon vezető daganatos halálok, százezer lakosra évente több mint száz eset jut. Az előrehaladott tüdőrák esetén az ötéves túlélés esélye 5%, ha időben felismerik a betegséget, akkor akár 90% is lehet! Ezért nagy jelentőségű az a mobilos applikáció, melyet a Pécsi Tudományegyetem orvosai fejlesztettek ki a közelmúltban, és a világon egyedülálló módon teszi lehetővé a tüdődaganat rizikó felmérését.

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Mellkassebészeti Osztálya és a Bioanalitikai Intézet orvosai dolgozták ki azt a világon egyedülálló okostelefonos applikációt, amely segíthet abban, hogy a tüdőganatot korai stádiumában felismerjék.

„A tüdőrákos betegeknek mindössze 10-15%-át tudjuk megoperálni, a többiek túl későn, már előrehaladott állapotban jelentkeznek – mondja Dr. Szántó Zalán, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa. Pedig csak azoknak van jó esélyük a túlélésre, akik még operálhatóak, őket egy endoszkópos eljárással akár egy hetes vagy pár napos kórházi tartózkodással jó eséllyel „ki tudjuk menekíteni” ebből a betegségből.”

Óriási tehát a jelentősége annak, hogy a páciens a betegség melyik stádiumában keresi fel a szakorvost.

„A rádióban halottam, hogy Magyarországon több mint 4 millió okostelefon van, aztán hírt adtak egy olyan alkalmazásról is, amivel elveszett kutyákat lehet megtalálni – mesélte az ötlet alapjait Szántó doktor. Először csak mosolyogtam ezen, aztán arra gondoltam: lehet, hogy egy alkalmazással a korai stádiumú tüdőrákos betegeket is meg tudnánk találni. Számba vettük, milyen algoritmusok lehetnek, amik kérdőív-szerűen segíthetnek abban, hogy kiválasszuk azokat, akik a legjobban veszélyeztetettek. Androidra és ios-re hoztuk létre, maga az applikáció ingyenes és anonim."

Az újításnak köszönhetően egy rövid kérdőív „kitöltésével” bárki felmérheti azt, mennyire veszélyeztetett a betegség szempontjából, sőt, az eredmény után az alkalmazás 10, illetve 20 évre előre meg tudja „jósolni” a jövőbeli várható állapotot. Például egy húszéves hölgy megnézheti, harminc- vagy negyvenéves korában várhatóan melyik rizikócsoportba tartozik majd. A program rögzíti a cellainformációk alapján a kitöltés helyszínét, így a kitöltés végén felajánlja a legközelebbi szűrőközpont címét is.

A november elején indult mobil szűrőprogramban jelenleg már közel kétezer ember vett részt, csaknem annyian, mint amennyien korábban egy év alatt voltak tüdőszűrésen a munka-alkalmassági szűréseket leszámítva.

 

Az applikáció itt érhető el:
https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.markcon.lungtumourfilter  

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!