In memoriam Dr. Fazekas Zoltánné Dr. Schmelczer Matild

2014. november 20.

 

In memoriam

Dr. Fazekas Zoltánné Dr. Schmelczer Matild

1944-2014

 

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Egészségtudományi Kara megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Fazekas Zoltánné Dr. Schmelczer Matild főorvos asszony, szeretett és nagyra becsült kollégánk 70 éves korában elhunyt.

Dr. Schmelczer Matild 1944-ben született Pécsett. Az Egyetem elvégzését követően munkáját az I. sz. Belgyógyászati Klinikán kezdte. Orvosgyakornokként a haematologiai munkacsoport tagja lett. 1974-ben belgyógyászatból, 1996-ban haematologiából tett szakvizsgát. 1979-ben került a II. sz. Belgyógyászati Klinikára, ahol az Izotóp Laboratórium kialakítója és vezetője lett. 1984-ben adjunktussá nevezték ki. 1991-ben Burger Tibor professzor halálát követően közel egy évig, megbízottként, eredménnyel vezette a II. sz. Belgyógyászati Klinikát és prof. dr. Nagy Judit kinevezésétől 2007-ig a klinika orvosigazgató helyettese és a klinika Általános Belgyógyászati Osztályának vezetője volt. 1965-től folyamatosan oktatott magyar és angol nyelven. Összesen 24 haematologiai tárgyú közleményt és két főiskolai jegyzetet írt. Számos alkalommal szerepelt előadással hazai és külföldi kongresszusokon.

Példaértékű szakmai munkája mellett jutott ideje közéleti tevékenységre is. Több cikluson keresztül az Orvoskar Egyetemi Tanácsának, illetve a Pécsi Orvosi Kamara elnökségének is tagja volt. Hosszú éveken keresztül fáradhatatlanul dolgozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rendelőjében, valamint a Pécsi Irgalmasrendi Kórház orvosigazgatójaként.

Egyetemünk Egészségtudományi Karának 1993-tól volt köztiszteletben álló munkatársa. Főiskolai docensként szeretettel, magas színvonalú szakmaisággal és örömmel vezette a Diplomás Ápoló Szak munkáját, mely mellett a Pécsi Képzési Központ igazgatóhelyettesi feladatait is ellátta. Tanszékvezetőként a diplomás ápoló képzés és az egészségtudományi felsőoktatás elkötelezett képviselője, meghatározó személyisége volt.

Sokoldalú, áldozatos munkájának vezér elve volt, hogy az ápoló hallgatók feladataik ellátására a lehető legtökéletesebben készülhessenek fel.

Munkája elismeréseként 2006-ban a PTE Egészségtudományi Kar Pro Sanitate, 2007-ben az Általános Orvostudományi Kar Pro Facultate ezüst fokozatú kitüntetésben részesítette.

Dr. Schmelczer Matild főorvos asszony több mint négy évtizedes orvosi pályafutása során mindvégig megbízható orvosa, ápolója nagyszámú betegének, lelkes oktatója volt Egyetemünknek, akinek vezetésével nemcsak orvostanhallgatók és ápoló hallgatók hosszú sora sajátította el a reá jellemző odaadó, betegközpontú orvoslást, hanem végzett orvosok generációinak is példamutató, nagy munkabírású és megbízható munkatársaként szolgált.

 

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

 

Dr. Betlehem József                                                  Dr. Miseta Attila

az Egészségtudományi Kar dékánja                         az Általános Orvostudományi Kar dékánja

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!