Önök dönthetik el, ki lesz az év embere Baranyában

2014. november 11.


Új Dunántúli Napló - 2014-11-11 - 1,3. oldal 

Az Év Embere 


Ugyan hagyományosan december 31-én szoktunk évet összegezni, ám a Dunántúli Napló már most meghirdeti immár hagyományos versenyét, az Év Embere szavazást. A helyzet idén sem könnyű, hiszen megint különböző teljesítményeket kell egymással összevetni - többek között megküzd egymással a népszerű kosaras és a hegedűművész, a sokoldalú színész és a polgármester. 
Nyilvánvaló, hogy nem egyszerű a döntés, ezért is kérjük ismét olvasóink segítségét: döntsék el Önök, ki volt a 2014- es év embere Baranyában! A hat, általunk kiválasztott jelöltre egyszerűen lehet szavazni: vagy a lapunkban található szelvényt kell kivágni, és egy borítékban a címünkre elküldeni, vagy hírportálunkon, a Bama.hu-n néhányat kattintani. A szavazás ma indul, és december elsejéig tart. 

Ábrahám István
Abban biztosak lehetünk, hogy a magyarországi agykutatás fel fog pörögni a következő években - és az is biztosra vehető, hogy ebben a pécsiek élen állnak majd. A Nemzeti Agykutatási Program a kormányzat szándéka szerint komoly támogatás kap, s ebből a támogatásból Pécsre is bőven jut. Az Idegtudományi Centrum elnöke, Ábrahám István többek között ezért is tért vissza Új-Zélandról: a lehetőségek ugyanis adottak egy komoly felfedezéshez, legyen szó akár a Parkinson- vagy az Alzheimer-kór gyógyításáról. A professzor lapunknak azt nyilatkozta: az agy működésének megértése és betegségeinek gyógyítása korunk legnagyobb tudományos kihívásai közé tartozik, mely magas színvonalú, sokrétű és összehangolt kutatási stratégiát igényel, s ehhez Pécsett adottak a feltételek. Bizakodjunk tehát.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!