Óvd szíved a vörös szőlő erejével

2014. október 9.

harmonet.hu - 2014-10-08 

Egészségünk megőrzése, immunrendszerünk támogatása kiemelkedően fontos, hiszen a változékony idő, a minket körülvevő stressz és rohanás, a szellemi és fizikai igénybevétel, valamint az egyoldalú táplálkozás mind harcot vívnak szervezetünkkel, megnehezítik annak optimális működését, különösen az őszi, illetve téli hónapokban.
Egy egyedülálló hazai kutatás a resveratrol nyomában
A világon elsőként a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja, végzett humán klinikai kutatást, melynek eredményeképpen sikerült feltárni a vörösbornak a szívre és érrendszerre gyakorolt kedvező hatását. A vizsgálat megállapította, hogy a piros szőlő héjában található transz-rezveratrol elnevezésű polifenol gátolja a DNS körüli fehérjék károsodását. Már korábbi orvosbiológiai kutatások is bizonyították, hogy a szív és érrendszeri betegségek alapjait gyulladásos folyamatok és az oxidatív stressz okozza. A különböző antioxidánsok bevitele azonban lassíthatja az erek károsodását javítva a szénhidrát-anyagcserét, így segíthet többek között az infarktus megelőzésében, valamint a szív további károsodásának akadályozásában.

http://www.harmonet.hu/kultura-_-utazas/68192-ovd-szived-a-voros-szolo-erejevel.html&harmo=21964

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!