Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi tagozatának balatonfüredi konferenciája

2014. július 29.

Idén is közel kétszáz résztvevő várható az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi tagozatának balatonfüredi konferenciáján.

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) magyar származású, Észak-Amerikában dolgozó orvosok és kutatók szervezete, amely az orvosi hagyomány megőrzése és támogatása céljából jött létre 1968-ban Clevelandben. Az HMAA célja, hogy szakmai és baráti téren is összetartsa az Észak-Amerikában, illetve itthon élő orvosokat. Az Amerikai Magyar Orvosszövetség tagjai közé tartozott többek között Selye János illetve William Ganz professzor. A HMAA támogatja a magyar orvostanhallgatókat a New York állambeli buffaloi egyetemen, ahova évente 16 magyar hatodéves orvostanhallgató 3 hónapos szakmai cseregyakorlaton vehet részt.

A HMAA Magyarországi Tagozata, a HMAA Hungary Chapter 2007 óta minden évben megszervezi a multidiszciplináris magyarországi diák-kongresszust.

Az HMAA Hungary Chapter idén 2014. augusztus 22-23-a között tartja immáron nyolcadik alkalommal magyarországi konferenciáját, melyet tartalommal ismét a fiatal előadók és a meghívott vendégek színvonalas prezentációi töltik meg. Több mint száz absztrakt érkezett be, mely lelkesedés nem utolsó sorban a fődíjnak tudható be: a legjobb, angol nyelvű előadást bemutató fiatal résztvevő meghívást kap az előbb említett, Sarasotában megrendezésre kerülő HMAA konferenciára, ahol ismét előadhatja munkáját.

Részletek a csatolmányban.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!