A PTE lett a VIII. Országos Felsőoktatási Véradóverseny második helyezettje

2014. június 16.

Második lett a PTE a legnagyobb felsőoktatási intézmények között

 

Június 14-én volt a VIII. Országos Felsőoktatási Véradóverseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója, ahol bejelentették: a tavalyihoz képest egy helyet javítva, idén az ezüstérmet szerezte meg a Pécsi Tudományegyetem.

A „véres küzdelmet” kategóriánként az az intézmény nyeri, amelyik a nappalis hallgatói létszámához képest, arányaiban a legtöbb véradót mozgósítja a tanév során. A 2013/14-es tanévre 38 hazai felsőoktatási intézmény nevezett, akik három kategóriában versenyeztek: 1000 fő alatti, 1000 és 10 ezer közötti, valamint 10 ezer feletti kategóriában, a PTE ez utóbbiban, tehát a legnagyobbak között szerepelt és végzett a második helyen.

A véradóverseny ideje alatt egyetemünkön összesen 30 kiszállásos véradás valósult meg, 943 fő adott vért és ezzel 2829 beteg ember gyógyulását segítettétek. Külön öröm, hogy 258-an adtak most először vért, biztosítva, hogy folyamatosan bővüljön a véradók tábora.

A kampány a véradás fontossága mellett a példaképekre és az egészséges életmódra fókuszál, így a 8. Országos Felsőoktatási Véradóverseny két arca Jakabos Zsuzsanna, Európa-bajnok, olimpikon úszó és Rozsonits Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója lett, aki 18 éves kora óta rendszeres véradó, a következő véradása lesz a huszadik. A PTE képviselőjeként a díjátadón Zag Gábor vehetett át oklevelet az elmúlt években végzett egyetemi véradásszervező tevékenységéért.

Az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt 2005-ben azzal a céllal indította el a Magyar Vöröskereszt, együttműködésben az Országos Vérellátó Szolgálattal, hogy minél több fiatal csatlakozzon a véradó mozgalomhoz, és váljon rendszeres véradóvá.

 

További információ:

Halász Kinga

PTE EHÖK

sajto.pecsiehok@gmail.com

30/39-46-508

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!