Alulfinanszírozott laborvizsgálatok

2013. december 10.


Magyar Nemzet - 2013-12-10 - 4. oldal 


Évek óta változatlan a laborvizsgálatok finanszírozása, erre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár húszmilliárd forintot biztosít jelenleg. A lapunk által megkérdezett szakember szerint legalább 25-30 százalékos növelésre volna szükség.

Csaknem valamennyi az országban működő, az egészségbiztosító által támogatott laboratórium alulfinanszírozott - fogalmazott lapunknak Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina Intézetének igazgatója. A professzor rámutatott: az egészségügyi kiadások csökkentése 2006-ban kezdődött, s mivel a kórházak többnyire a laborvizsgálatokon igyekeznek spórolni, a laborok, különösen az egyetemi egységek nehéz helyzetbe kerültek. A laboratóriumi járóbeteg-kassza 2007 óta változatlan finanszírozású, s már akkor is elégtelen volt. Ráadásul a fekvőbeteg-intézetek át is hárítják a költségeket rájuk. - Eközben a szakmai és technológiai fejlődés folyamatosan zajlik, amivel lépést kell tartanunk - magyarázta a szakember. Hozzátette: a klinikai döntések 80 százalékában elengedhetetlen a laborvizsgálatok eredménye. 
Jelenleg a laborkassza hozzávetőlegesen 20 milliárdos összeget tesz ki, s a professzor szerint legalább 25-30 százalékos növelésre volna szükség. Arra a kérdésre, hogy a vizsgálatok magánfinanszírozása mennyire terjedt el, az intézetigazgató úgy fogalmazott: bár egyes intézmények tesznek lépéseket annak érdekében, hogy kompenzálják a deficitet, a teszteknek csupán egy-két százalékát téríthetik a betegek. 
A laboratóriumi diagnosztikára fordított összeg évek óta szinte változatlan: 2005-ben kevéssel haladta meg a 21 milliárdot, s az elmúlt három évben szintén nagyjából ennyi jutott a vizsgálatokra. Mindeközben közel tíz éve és tavaly is valamivel több mint 14 millió vizsgálatra volt szükség. 
Az elvégzett tesztek száma ugyanakkor típusonként eltér. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár lapunkhoz eljuttatott adatai alapján az általános laboratóriumi diagnosztika száma az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt: míg 2008-ban az esetszám meghaladta a tíz és fél, tavaly már átlépte a 12 milliót. A hematológiai labortesztek aránya szintén jelentősen megugrott: öt éve 41 ezer, 2010-től pedig minden évben körülbelül 73 ezer vizsgálatra volt szükség. Ezzel szemben a genetikai laboratóriumi diagnosztikák száma csökkent, a 2008-ban dokumentálthoz - 18 ezerhez - képest háromezerrel. 
Miseta Attila arról is beszélt, sok a szükségtelenül elvégzett laborvizsgálat, aminek elsősorban az az oka, hogy az orvosok biztosra mennek, vagyis a beteget inkább elküldik egy tesztre, semmint rossz diagnózist állítsanak fel. - Ahhoz, hogy ez a gyakorlat megváltozzon, a szakmai protokollok kiterjesztésére, a kompetenciák konkrétabb meghatározására volna szükség - hívta fel a figyelmet.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!