Sebészrobotok, „kulturális nagykövet” hallgatók és oktatók

2013. november 29.

A PTE ÁOK három japán orvosi egyetemmel erősíti meg kapcsolatait

A Saitama Medical University-vel 6 éve van kapcsolata a karnak, mely oktatói és hallgatói cseregyakorlati programokat is jelent egyben. A 2007-ben megkezdett kapcsolatfelvételből 2008-ra már csereprogram lett, amelynek továbbgondolása és bővítése is a mostani látogatás témája volt. Jelenleg évente 2-2 hallgató érkezik Japánból Pécsre egy hónapos sebészet gyakorlatra, illetve Pécsről is Saitamába. Emelett a programban évente egy magyar és egy japán fiatal klinikusnak/kutatónak van lehetősége 3 hónapot Saitamában illetve Pécsett tölteni. Eddig a Szívsebészetről, az Aneszteziológiáról, az Orvosi Biológiai Intézetből, a Fogászati Klinikáról járt kiküldetésben fiatal pécsi szakember a japán partneregyetemen. Mind szakmailag, mind magánemberként életük meghatározó élményeként nyilatkoztak a Japánban eltöltött időről. Az október 15-n lezajlott találkozó a szinte napi szintű kapcsolatra is jellemző baráti légkörben zajlott. Masami Bessho, az SMU elnöke kiemelte a kölcsönösen pozitív tapasztalatokat a program résztvevői oldaláról és hogy a kint járt diákok és fiatal kutatók egyfajta „nagykövetként” erősítik az intézmények és a két ország közötti viszonyt.

A Tokyo Medical University-n tett látogatás egy év szervezésének eredménye. Az ÁOK delegációja Prof. Koller Ákos dékánhelyettes, Prof. Menyhei Gábor NKB elnök és Tomózer Anett NKI irodavezető részvételével 2013. október 17-én tett látogatást az intézményben, amelynek keretében együttműködési megállapodás aláírására került sor. Ennek eredményeként kezdetben általános orvoskari hallgatókat fogadunk és küldünk egy-egy hónapos szakmai gyakorlatra (áprilisban és szeptemberben). A klinikai ismeretek mellett a japán egyetem fontos érdeklődési területe irányunkban hallgatóik részvételi lehetősége az ÁOK angol szaknyelvi képzésében. Több alkalommal is elismerően beszéltek az Intézet oktatóinak minőségi munkájáról.

Jövő év március végére várható az a japán egyetemi elnöki delegáció, ahol további együttműködési lehetőségekről esik szó, elsősorban oktatók, doktori programban résztvevő fiatal kutatók csereprogramjáról.

A pécsi delegáció nagyszabású fogadási ceremónia keretében mutatkozhatott be, amelyet követően a japán egyetem mutatta be kórházuk magas szinten felszerelt osztályait a magyar félnek. Kipróbálhatták a Da Vinci robotsebészeti technikát, amiből a TMU kórháza ráadásul többel is büszkélkedhet. A NASA által az űrsebészeti célokra kifejlesztett technológiát rendkívüli precizitása miatt világszerte egyre több helyen rutinszerűen alkalmazzák. Ebben a kórházban három robot működik, melyek közül egyet csak gyakorlásra használnak.

Szintén Tokióban, Koller Ákos Professzor előadás tartott az agyi keringés szabályozásával kapcsolatos új eredményeikről a Keio Egyetem Department of Biochemistry and Integrative Medical Biology-ban és a PTE ÁOK nevében találkozott a Keio University Orvoskarának dékánjával, Prof. Makoto Suematsu-val, akivel 2015-ben együtt szervezik a Mikrocirkukációs Világkongresszust Kyoto-ban.

Mindezek alapján, elmondhatjuk, hogy ez a Japán látogatás nagyban erősítette és szélesítette kapcsolatainkat a világ egyik vezető kutató országának egyetemeivel.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!