Számítanak a tehetségekre- Szentágothai Kutatóközpont

2013. november 11.


Új Dunántúli Napló - 2013-11-11 - 4. oldal



A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja immár egy éve működik - s remek munkalehetőségeket kínál a fiatal kutatóknak.

"Bár ma még lehetetlen megjósolni, hogyan befolyásolja majd az egyetem, a város, sőt az egész régió jövőjét a Szentágothai János Kutatóközpont, ám az bizonyos: ha ezek után nem lendül fel a tudományos élet és az innováció, akkor tényleg semmiben sem bízhatunk" - ezt írtuk tavaly nyáron, a pécsi kutatóközpont átadásakor. Nos, több mint egy évvel később egyfajta konklúziót azért vonhatunk: eszerint aggodalomra nincs ok - igaz, túlságosan elégedett hátradőlésre sem.
A Szentágothai János Kutatóközpont egyértelműen a régió, sőt az ország egyik meghatározó innovációs bázisa lett. A beruházás révén olyan új laboratóriumok, kutatóműhelyek jöttek létre, amelyek infrastrukturálisan az európai élvonalba tartoznak. Az alapítás egyik nem titkolt célja volt az is, hogy a hazánkban képzett kutatóállományt itthon tartsák, illetve a már külföldön munkát vállalókat visszacsábítsák a hazai kutatás porondjára.
- Összesen körülbelül 200- 250 ember dolgozik itt; a tagok létszáma munkacsoportonként eltérő, ám javarészt fiatalokból áll - tudtuk meg Kovács L. Gábortól, a kutatóközpont elnökétől. - A csoportvezetők néhol épphogy elhagyják a harmincat. Jelenleg 23 munkacsoport működik a házban, ennek körülbelül a fele orvos-biológiai kutatást végez, negyven százaléka természettudományos (kémia, biológia, fizika), és tíz százaléka műszaki tudománnyal, például épületklímával vagy -energetikával foglalkozik. A fiatal kutatóknak egyértelműen egy jó lehetőség az itteni munka, hiszen minden adott ahhoz, hogy csak a kutatásukra koncentráljanak. Reméljük, azt is elsajátítják, hogy kutatásaik gyakorlati eredményeit később forintosítsák. Az ipari kapcsolatokon van még mit javítanunk, ez egyértelmű, de azért a partnerek közül ki lehet emelni a Paksi Atomerőművet, amellyel évek óta jó egyetemünk kapcsolata.

A befektetők látnak fantáziát a kutatásokban
Gyakorta felmerül az a kérdés, hogy vajon el tudja-e tartani magát a kutatóközpont, vagy az egyetem költségvetését fogja megterhelni a fenntartása. Nos, a bizonytalanság a múlté: a kutatóközpont jelenleg nullszaldós. Mivel most is zajlanak tárgyalások, minden beérkező forint pozitív irányba billenti a mérleget. Bár konkrét cégneveket nem tudtunk meg, információink szerint leginkább a biotechnológiai és műszaki kutatások iránt érdeklődnek komoly befektetők. Ezzel párhuzamosan több kiemelt projekt is fut jelenleg, a legfontosabb két TÁMOP-program, amelyek egyenként 7-800 millió forint támogatással bírnak. Az egyik a mesterséges megtermékenyítés biológiai hátterével foglalkozik, a másik a fájdalomcsökkentők területével kapcsolatos. Milliárdos nagyságrendű a most induló Nemzeti Agykutató Program is, amelyben a kutatóközpont is részt vesz.

A helyi iparral a kapcsolat még alakulóban van
A kutatások, innovációk legkézenfekvőbb hasznosítása nyilván a helyi iparban történhetne - legalábbis abban az esetben, ha a helyi ipar fogékony erre. Pécsett sajnos nem ez a helyzet, ám ennek oka nem az elszánás hiánya: egyszerűen arról van szó, hogy az egyetemnek a nemzetközi szinten eladható kutatási területei - orvostudományi, biológiai, egyéb természettudományi kutatások - olyanok, melyekhez közvetlenül kapcsolódó ipar alig van a régióban.
- Létrehoztunk egy Ipari Tanácsadó Testületet, nagyon sok, korábban nem létező kapcsolatot alakítottunk ki, így többek között az iparkamarával, a környékbeli vállalkozókkal kezdtünk kooperálni, de nem mondhatom azt, hogy nagyságrendileg megváltozott volna a helybeli ipar és az egyetem kapcsolata. Remélem, több idő és energia belefektetésével ez is jobb lesz - nyilatkozta a témában Kovács L. Gábor.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!