Tanév kezdetét ünneplő koncert a Székesegyházban /Meghívó

2013. szeptember 9.

Tisztelt Dékán Úr!

 

Nagy várakozással és szeretettel hívom 2013. szeptember 18-án 19.00 órakor a Pécsi Székesegyházba, hogy a hagyományteremtő szándékkal elindított kezdeményezés nyomán immáron harmadik esztendeje egy különleges koncert keretében ünnepeljünk együtt a tanév kezdetén.

A nyár folyamán meghirdetett igen sikeresnek bizonyult pályázat eredményeképpen 2013. szeptember 1-jétől Kovács Szilárd személyében új zeneigazgatót köszönthetünk a Székesegyházban. A Debrecenből érkezett fiatal zongoraművészt szeretnénk az egyetem vezetőségének, oktatóinak, munkatársainak és hallgatóinak is bemutatni, s egy izgalmas utazásra invitálni őket a sokak számára talán ismeretlen zenei világba.

Kérem és ezúton is köszönöm közreműködő segítségét és támogatását abban, hogy a koncert híre minden munkatársához és hallgatóhoz eljuthasson.

A találkozás reményében további munkájára kérem a jó Isten bőséges áldását.

 

Őszinte tisztelettel,

Dr. Udvardy György
pécsi megyéspüspök

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!