Az érelmeszesedés volt az egyik központi téma

2013. július 10.


Új Dunántúli Napló - 2013-07-10 - 3. oldal

Szombaton kezdődött és tegnap ért véget az a tudományos konferencia Pécsett, amely a vér folyásának tulajdonságaival, s az ebből származó problémákkal foglalkozott.
- Valójában szinte minden orvos találkozik az ezzel kapcsolatos problémákkal, úgyhogy több tudományterületről is voltak itt vendégek, előadók, kutatók - tudtuk meg dr. Tóth Kálmántól, a Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának igazgatójától. - Az érelmeszesedés és a vérrögképződés kialakulását eddig is fontos, kutatandó területnek tartottuk, már csak azért is, mert évről évre egyre több embert érint. A mostani pécsi konferencia több előadása is ezzel foglalkozott. A legújabb kutatási irányokkal is megismerkedtünk, s reményeim szerint ezeket hasznosítani tudjuk már a közeljövőben.
A konferencia, amelyre összesen huszonkét országból érkezett a több, mint kétszáz résztvevő, házigazdája a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja volt.
- Bátran mondhatjuk, hogy Magyarországon Debrecen és Pécs ennek a kutatási területnek a két központja - fűzte hozzá Tóth Kálmán. - Sok doktoranduszhallgatónk volt itt, s biztos vagyok abban, hogy rengeteget tanultak ők is.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!