A doktori képzéseket erősíti az ÁOK

2013. május 30.

A doktori képzéseket erősíti az orvoskar

Új Dunántúli Napló - 2013-05-30 - 9. oldal


A tudományos utánpótlás helyzete, a doktori képzések megújítása volt fő témája az Interdiszciplináris Doktorandusz Konferenciának május közepén, amelyet immár második alkalommal rendeztek meg a Pécsi Tudományegyetemen
A szervezők komoly fegyvertényként könyvelhették el, hogy az előadók között ott volt Zdravko Lackovic professzor is, aki az Európában legaktívabb és legerősebb, a posztgraduális képzések nemzetközi szintű sztenderdizálásáért dolgozó szervezet, az ORPHEUS elnöke. Koller Ákos, a PTE ÁOK tudományos dékánhelyettese elmondta, hogy a meghívás egyik nem titkolt célja, hogy remélhetőleg két-három éven belül a következő ORPHEUS konferenciát Pécsett tartsák meg. Ezzel Pécs nagyot léphetne előre a nemzetközi megjelenés területén, mivel az ezen a rendezvényen hagyományosan nagyon erős akadémiai képviselet komoly presztízst jelent, ami még akár a külföldi jelentkezők számában is érezhető lehet.
Az ORPHEUS , bár a háromosztatú képzés legmagasabb szintjével foglalkozik, nem része szorosan a bolognai kezdeményezésnek, "mindössze" azt szeretné elérni, hogy az Európában nagyon eltérő színvonalú doktori képzések mindegyike elérjen egy bizonyos szintet, ezáltal ezek is minden országban elfogadhatóak legyenek, nagy lépést téve egy egységes európai tudásalapú társadalom kialakítása felé.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!