Regionális továbbképző konferenciát tartottak Szekszárdon

2013. április 29.

Tolnai Népújság - 2013-04-29 - 1,3. oldal


XIV. alkalommal rendezték meg Szekszárdon a Dél-Dunántúli Régióban az alap- és szakellátásában tevékenykedő orvosok továbbképző konferenciáját a hétvégén.

A kardiológiai rehabilitáció, valamint a szívbetegségek általános- és speciális megelőzése volt a témája az orvoskonferenciának, amit szombaton a PTE Illyés Gyula egyetemi kar épületében tartottak.
Magyarországon - de az egész kontinensen is - a szív és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálokot. Még úgy is, hogy az elmúlt húsz évben ezeknek a betegségeknek a száma mintegy 30 százalékkal csökkent. Meglátszik ez a várható élettartam alakulásán is - férfiak esetében 70, nők esetében 78 év -, ami ugyan 4-6 évvel elmarad az európai átlagtól, de még mindig kedvezőbb, mint a húsz évvel ezelőtti 10-15 éves lemaradás.
Mint elhangzott, a kardiovaszkuláris betegségek megelőzése elsőrendű feladat. Az első, és legfontosabb rész az egészségmegőrző magatartás, amely az országban egyelőre még finoman szólva nem elterjedt. A második az úgynevezett primér prevenció, azaz a rizikófaktorok kiiktatása, például a hipertónia és a cukorbetegség kezelésével. A harmadik az úgynevezett szekunder prevenció, azaz azoknak a pácienseknek a kezelése és rehabilitációja, akik már átestek kardiovaszkuláris betegségen, illetve ezzel kapcsolatos beavatkozáson.
A prevenciós célok a következők: a fizikai inaktivitás mérséklése, azaz a legalább heti 2-2,5 óra mozgás. A magas vérnyomás felismerését és kezelését 25 százalékkal szeretnék emelni, a sóbevitelt és a dohányzást pedig 30 százalékkal csökkenteni. Az alkoholfogyasztás 10 százalékos csökkentése mellett a túlsúlyosok számának - ha nem is csökkentése - legalább szinten tartása lenne kívánatos. A rehabilitáció célja pedig a betegek fizikai kondíciójának javítása, pszichés támogatás nyújtása nekik, illetve szükség esetén a családjuknak is. A legfontosabb egy újabb betegség megelőzése, és ezáltal az életkilátások javítása. Mint a konferencián elhangzott, a rehabilitáció esetében a legfontosabb az, hogy a beteg maga is közreműködjön, aktívan vegyen részt a rehabilitációban, és tegyen meg mindent azért, hogy teljesen visszailleszkedjen a családba, munkába, egyszóval a társadalomba.
A legfőbb cél azonban az lenne, hogy a prevenciós elveket komolyan véve minél többen gondolnának arra, hogy jobb a bajt megelőzni, mint megkapni, és ezért tennének is.

A szakterület legjobbjai tartottak előadást

A továbbképző konferencia üléselnöke és egyik eladója dr. Tóth Kálmán professzor, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára volt. Dr. Szabados Eszter egyetemi docens, osztályvezető főorvos (PTE) Rehabilitáció szívinfarktus után, dr. Mezey Béla klinikai főorvos (PTE) Az ambuláns kardiológiai rehabilitáció eddigi eredményei és jövője régiónkban, dr. Merkely Béla professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke Rehabilitáció PM/ICD-inplantáció után, dr. Becker Dávid egyetemi docens, osztályvezető főorvos (Semmelweis Egyetem) Rehabilitáció sikeres szívtranszplantáció után címmel tartott előadást.

Jelentős fejlesztés előtt áll a dél-dunántúli régió

A Dél-Dunántúli Régió le van maradva a kardiológiai rehabilitációt illetően. Ez az állapot azonban hamarosan változni fog - nyilatkozta dr. Józan-Jilling Mihály, egyetemi docens, a megyei kórház osztályvezető főorvosa, a konferencia főszervezője. Uniós támogatásnak köszönhetően Szekszárdon és Pécsett is komoly eszközfejlesztés lesz, várhatóan 2014-2015 fordulóján. A feladat most az infrastruktúrát működtető szakembergárda megteremtése. Ezt a célt szolgálják többek között az ilyen jellegű továbbképzések, konferenciák, amelyek azt is biztosítják, hogy ne csak a kórházi szakorvosok, hanem a háziorvosok, dietetikusok, gyógytornászok és egészségnevelők ismeretei is naprakészek legyenek.
 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!