Egyre szorosabb a kapcsolat a PTE ÁOK és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem között

2013. január 31.

Új Dunántúli Napló - 2013-01-31 - 8. oldal

 

Egyre szorosabb a kapcsolat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem között. Többek között erről is beszélgettünk dr. Miseta Attilával, a pécsi orvoskar dékánjával.

- Nagyon sokáig Kolozsváron volt egyetemi szintű orvos- és gyógyszerészképzés. Ez került át az ötvenes években Marosvásárhelyre, ahol azonban az évek során elkezdtek kikopni a magyar hallgatók és a magyar oktatók is. A kilencvenes évektől sokan azt vártuk, hogy egyfajta fellendülés lesz ezen a téren is, ám csalódnunk kellett: ugyan a hallgatói létszám emelkedett, az oktatói gárdában nem történt jelentős javulás, mivel a végzett hallgatók rendre ide, Magyarországra jöttek át dolgozni. Aztán amikor Románia EU-tag lett, az onnan eljövők már más, nyugat- európai országot néztek ki maguknak, azaz miközben kiöregedtek a tanárok, nem volt utánpótlás, s a magyar nyelvű oktatás is háttérbe szorult.

- Ezért aztán, gondolom, nagyon jól jött a magyar segítség...

- Talán kevéssé ismert, de a négy magyarországi orvosképző hely (a saját nehézségeik ellenére) már régóta nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a hiányzó oktatói gárdát pótolja. Ez egy önkéntes felajánlás volt azon magyarországi kollégák részéről, akik tudásukat át szerették volna adni az erdélyi kezdő-, illetve leendő orvosoknak, gyógyszerészeknek. Az akcióba tehát bekapcsolódott valamennyi magyarországi egyetem, a vezetőség mindenütt támogatta ezeket a kurzusokat, s az Erdélybe látogató kollégákat. Én személy szerint nagyon örültem annak, hogy tőlünk, Pécsről aránylag sokan bekapcsolódtak ebbe a kezdeményezésbe: a pécsi orvoskarról összesen hatvan oktató volt kinn, hogy hosszabb-rövidebb ideig segítse a tanítást. Egy-egy professzorunk általában egy hétig tanított Marosvásárhelyen, ezalatt roppant intenzív kurzusokat tartottak a hallgatóknak. Sőt, tovább megyek: meg vagyok győződve arról, hogy közülük nem egy olyan kolléga van, aki hosszabb időre is hajlandó lenne Erdélybe költözni és hozzájárulni a képzéshez. Ezen felül mi is fogadtunk kétszáz erdélyi diákot, akiknek ingyen tanulhattak nálunk.

- Gonosz lesz a kérdés: mi a jó ebben a pécsi orvoskarnak?

- Meglehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de attól még nagyon igaz: jót tenni jó dolog. Azt szoktam mondani, hogy így, ezen a módon segíthetünk egy családtagnak.

-  A közelmúltban a PTE díszdoktorává avatta Mihai Razvan Ungureanu volt román kormányfőt. Ez is a folyamat része volt?
-  Ungureanu miniszterelnöksége alatt komoly lépéseket tett a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem magyar fakultásának megalapítására, összhangban a román alkotmánnyal és tanügyi törvénnyel. A román miniszterelnök úgy döntött, hogy támogatja a magyar nyelvű orvosképzést. Aki ezért még kockázatot is vállal, megérdemli, hogy díszdoktoraink közé kerüljön. A marosvásárhelyi egyetem szenátusának román többsége 2011-ben következetesen elutasította a magyar oktatás önálló tagozatba szervezését, úgy, ahogy azt egyébként az év elején hatályba lépett oktatási törvény előírta. Azonban az Ungureanu-kabinet 2012 márciusában kormányhatározattal alapított különálló magyar és angol tannyelvű kart a marosvásárhelyi tanintézményben. Fontos megjegyezni, hogy a romániai magyar nyelvű oktatás nemcsak a magyarok érdekeit szolgálná, hanem a románokét is - az orvosok ugyanis soha nem azt nézik, hogy a hozzájuk kerülő beteg milyen nemzetiségű.

 

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!