Lendület program következő, 2013-as pályázati felhívása

2012. augusztus 15.

 

Pálinkás Józsefnek, az MTA elnökének Dr. Bódis József rektor úrhoz érkezett levele alapján tájékoztatom, hogy a Lendület program következő, 2013-as pályázati felhívására csak azok a kutatók nyújthatnak be pályázatot, akik pályázati anyagukat előzetesen az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) meghirdetett, az Európai Kutatási Tanács hatáskörébe tartozó ERC Grant-ek (IDEAS program) egyikére benyújtották, és pályázatukat az ERC bírálati rendszerében véleményezték.

 

Az ERC pályázati felhívásai évente csak egyszer nyílnak meg, tehát aki 2013-ban Lendület pályázatot szeretne beadni, az idei ERC felhívásokra kell előzetesen benyújtania pályázatát.

 

Az ERC pályázatok beadásának feltételei több ponton is eltérnek a Lendület program legutóbbi kiírásától. Ezekről az eltérő feltételekről, valamint a beadási határidőkről az alábbi táblázat ad felvilágosítást:

 

 

Lendület program

ERC Starting Grant (StG)

ERC Consolidator Grant (CoG) új!

ERC Advanced Grant (ADG)

Pályázat célja

Önálló kutatói pályát kezdők

Sikeres önálló kutatói pályát folytatók

Sikeres önálló kutatói pályát folytatók

Önálló kutatói karrierjük elején álló kutatóknak kutatócsoport építésére

Önálló, fiatal kutatócsoporttal rendelkező kutatóknak kutatócsoport fejlesztésére

Önálló kutatócsoporttal rendelkező, nemzetközileg elismert vezető kutatóknak innovatív szemléletű, úttörő kutatások folytatására.

Pályázó kutató

40 év alatt

35-45 év között

40-55 év között

PhD fokozatát min. 2, max. 7 éve szerezte*

 

min. 1 db, önálló kiemelt publikáció a PhD témavezető nélkül

PhD fokozatát min. 7, max. 12 éve szerezte*

 

számos önálló kiemelt publikáció a PhD témavezető nélkül

Aktív, folyamatos kutatómunka az elmúlt  10 évben:

- min. 10 senior szerzős publikáció, vezető nemzetközi szakmai lapban

- min. 3 önálló monográfia, amelyből 1 idegen nyelven is megjelent

Pályázati felhívás publikálása

Várhatóan 2012 vége vagy 2013 eleje

2012. július 10.

2012. november 7.

2012. július 10.

Pályázat beadási határideje

Várhatóan az ERC CoG beadási határideje után

2012. október 17. 17:00

2013. február 21. 17:00

2012. november 22. 17:00

Pályázható összeg

max. 50M Ft/év

max. 60M Ft/év

max. 80M Ft/év

max.

1 500 000 €

max.

2 000 000 €

max.

2 500 000 €

Projekt időtartama

5 év

max. 5 év

 

Pályázat össze-állítása

magyarul, papíralapú és elektronikus, nincs egységes formai kritériumrendszer

angolul, csak online beadású, adatlapok és külön szakmai formanyomtatvány (kb. 40 oldal)

*A PhD oklevél kiállításának dátuma alapján a pályázati felhívás publikálásának időpontjáig számítva, az inaktív évek (pl. GYES, GYED) kivételével.

 

 

Előzetes hírek szerint a programhoz kapcsolódóan az MTA 2012. augusztus 27-én ERC pályázati felkészítő napot szervez Budapesten, de a PTE az érdeklődő kutatóknak külön is tervez hasonló rendezvényt szeptember első két hetében. Mindkét rendezvényről külön értesítést küldünk a kari pályázati irodáknak.

 

Addig is a programról, a felhívásokról és az eddigi nyertes pályázatokról részletesebben az ERC honlapján tájékozódhatnak a kutatók:

 

ERC-2013-StG: http://erc.europa.eu/starting-grants

ERC-2013-CoG: http://erc.europa.eu/consolidator-grants

ERC-2013-ADG: http://erc.europa.eu/advanced-grants

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!