Norvég Alap

2007. október 8.

Új pályázati lehetőség

Ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy a Tempus Közalapítvány koordinálásával meghirdetésre került a Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmusból támogatott mobilitási program. A program keretében olyan mobilitási tevékenységekre lehet pályázni, amelyek az Egész életen át tartó tanulás program alprogramjaiból (Comenius, Leonardo da Vinci, Erasmus, Grundtvig) már ismerősek lehetnek az Ön számára: tanulmányút, szakmai gyakorlat, képzési programban való részvétel, hallgatói mobilitás, tanítási gyakorlat. Így támogatásra a közoktatás, a felsőoktatás, a K+F vagy a szakképzés területén tevékenykedő intézmények adhatnak be pályázatot. A mobilitás célországai Norvégia, Izland és Liechtenstein lehetnek, illetve a pályázat kölcsönösségi alapon is megvalósulhat, ebben az esetben Magyarország is lehet a mobilitás célja. A Tempus Közalapítvány 2007 februárjában tartott nyitó konferenciát a program ismertetése és bemutatása érdekében. A támogatókkal kötött szerződés, illetve a kötelezően benyújtandó dokumentumok és azok véglegesítésének elhúzódása miatt a pályázati lehetőség szeptemberben vált véglegessé. A pályázatról minden információ, a részletes pályázati felhívás, a pályázati űrlap, a kitöltési kalauz és egyéb kapcsolódó dokumentumok megtalálhatók: www.tka.hu » Pályázatok » Norvég alap A partnerkereséshez hasznos linkeket, adatbázisokat is ezen az oldalon talál. A pályázat beadási határideje: 2007. december 10. A beadási határidőt megelőzően, 2007. november 6-án (és igény esetén november 12-én) pályázatíró szemináriumot tartunk a Tempus Közalapítvány székhelyén, Budapesten. A rendezvényre való jelentkezést hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon, ahol on-line módon tud majd regisztrálni. Bővebb információ: PTE Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya www.nko.pte.hu/
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!