Köztársasági ösztöndíj lehetőség

2007. június 7.

Köztársasági ösztöndíj lehetőség a 2007/2008. tanévre

Ikt.szám: 823-7835/2007. Pályázati hirdetmény „Köztársasági ösztöndíjra ” a 2007/2008. tanévre Az oktatási miniszter a csatolt pályázati felhívást adta ki köztársasági ösztöndíjra. A köztársasági ösztöndíj egy tanév időtartamra, 10 hónapra szól. Havi összege a 2007/2008-as tanév első négy hónapjára 33.500.- Ft, a következő hat hónapra a 2008. évre hatályos költségvetési törvény által maghatározott összeg. Karunkon azok az I-VI. éves, államilag finanszírozott, első alapképzésben résztvevő hallgatók pályázhatnak, akiknek az előző tanév mindkét félévében legalább jeles tanulmányi átlageredményük volt, illetve legalább 55 kredítpontot gyűjtöttek, valamint a Tudományos Diákkörben, szűkebb szakmai területen kimagasló munkát végeztek. A pályázati kérelmeket az oktatási miniszternek címezve, a Tanulmányi Hivatalba kell benyújtani 2007. július 6-ig 14 óráig. A pályázatok Kari rangsorolását később meghatározásra kerülő időben tekinthetik meg a Tanulmányi Hivatalban és esetleges fellebbezéseiket is, ide nyújthatják be. A pályázathoz szükséges nyomtatvány a Tanulmányi Hivatalban átvehető. Pécs, 2007. június 6. Dr. Németh Péter s.k. dékán
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!