A „transztelefonikus EKG”-val a kardiológusok távolról is segíteni tudnak

2020. február 11.

Egy kis eszköz és a távkonzultáció elég ahhoz, hogy fele annyian haljanak meg szívinfarktusban a kórházakban – hangzott el az ország vezető kardiológusainak és háziorvosainak tartott rendezvényen, ahol elmondták azt is, hogy a „transztelefonikus EKG” (TTEKG) rendszerrel a kardiológusok távolról is segíteni tudnak.

Magyarországon évek óta a legtöbben a keringési rendszer valamilyen betegsége miatt halnak meg, 2018-ban közel kétszer többen, mint valamilyen daganatos betegségben, ezért is fontos ennek a magyar fejlesztésnek a használata. Több mint 50 százalékkal csökkent ugyanis a halálozások száma azokban az esetekben, ahol a transztelefonikus EKG-t és a mögötte álló betegirányítási és konzultációs rendszert használták a mentősök és az orvosok akut szívelégtelenség esetén.

A TTEKG egy kis dobozban is könnyedén elfér, általa bárhol, bármilyen körülmények között elkészíthető a legmagasabb szintű, úgynevezett 12 elvezetéses EKG-felvétel, alig egy perc alatt, és gyorsan kardiológusi konzultációt is kap a beteg, legyen bármilyen kis településén is az országnak.

A mentőszolgálat is csatlakozott a rendszerhez, a hazai mentőautók háromnegyedét már a legmodernebb TTEKG készülékekkel szerelték fel.

Dr. Tóth Kálmán professzor, a Klinikai Központ I. számú Belgyógyászati Klinikájának igazgatója szerint a világon sok helyen dolgoznak hasonló mobil eszközökkel, de olyan, amely mögött ilyen komoly szakorvosi hálózat állna, csak Magyarországon létezik.

Forrás:

vg.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!