Facebookos jótékonysági licit a pécsi gyermekonkológiáért

2019. december 18.

Aláírt mez Dárdai Pál futballedzőtől, Dibusz Dénes kapustól és Nagy László kézilabdázótól, vagy dedikált labda Iványi Dalma pécsi kosaras ikontól – ez csak néhány azon 17 rangos sportereklye közül, amiket a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája ajánl fel arra a jótékonysági árverésre, amit a Gyermekgyógyászati Klinika onkohematológiai osztályán folyó munka megkönnyítéséért szerveznek.

Hári József, a Sportiroda vezetője a pecsinaplap.hu-nak elmondta, hogy idén jótékonysági futásokat és táncgálát is szerveztek, melyek együttesen mintegy 6 millió forinttal tették könnyebbé a támogatott célok megvalósulását. A szeptemberi, „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű megmozdulásuk kedvezményezettje is a pécsi Eurakvilo Alapítvány volt, aminek most ismét segíteni szeretnének azokkal a sportereklyékkel, amik az iroda birtokában vannak.

Az alapítvány immár kilenc éve dolgozik a kis betegek felépüléséért a Gyermekgyógyászati Klinika onkohematológiai osztályának háttérszervezeteként. A klinika a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, ahol évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Az alapítvány legfőbb célja az osztállyal kapcsolatba került, a dél-dunántúli régióban élő gyerekek kezelésének minőségbéli javítása, életük megkönnyítése, napjaik szebbé tétele, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük segítése.

Az Eurakvilo munkájának eredményességét mindenki segítheti, aki a https://www.facebook.com/events/459313238118613/ oldalon licitál a PTE Sportiroda által felajánlott ereklyék bármelyikére. Az árverés nyilvános, és egyszerűen működik: az egyes sportrelikviák leírása és a kezdő licit az adott fotó mellett szerepel. Licitálni kommentben lehet, akár ezer forintonként is.

A jótékonysági akció már zajlik, szervezői december 30-án, 18 óráig várják a felajánlásokat.

Forrás:

pecsinapilap.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!