Szerzők ünnepe 2019

2019. december 11.

Karunk a 2018. évi kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőket ünnepelte a már hagyományosan megrendezett "Szerzők ünnepén", december 5-én. Ezek a szerzők karunk meghatározó kutatói, akik közül többen évről évre díjazásban részesülnek. Megbecsülésüket a kar vezetősége nagyon fontosnak tartja, ezért indult el dr. Koller Ákos, korábbi tudományos dékánhelyettes kezdeményezésére ez az ünnepség, amit már dékánhelyettesként is támogatott és folytatott dr. Nyitrai Miklós, karunk jelenlegi dékánja. A pénzjutalom mellett a szerzők egy szobrocskát is kapnak, egy baglyot, ami idén kékes árnyalatot öltött.

Az ünnepséget idén is dr. Reglődi Dóra tudományos dékánhelyettes szervezte és nyitotta meg, majd dr. Nyitrai Miklós dékán köszöntötte a vendégeket. A kiválasztás alapját ezúttal is az MTMT-ben szereplő adatok adták, az impakt faktorok mellett számos egyéb tényező is beszámításra került: egységnyi IF adatok, a Q értékek (Q1 és Q2 kiemelten), valamint az első és utolsó szerzősség is szempontként szerepelt, melyek együttesen adtak ki egy szorzószámot. A több szempont szerinti sorrend szerint alakult ki a díjazottak végleges névsora. A 9 impakt faktor alattiakat nem díjazták. A sok szerzős, meta-analízis közlemények külön kategóriában szerepeltek. Ezek az új szempontok eredményezték azt is, hogy nem minden kategóriában van egyforma számú kitüntetett. Többen több kategóriában is a díjazottak között lennének, de hagyomány szerint egy évben csak egy díjat kaphat egy kutató.Dr. Reglődi Dóra fontosnak tartotta elmondani, hogy a szobrocskák, a különféle árnyalatú baglyok nagy megbecsülést élveznek a díjazottak körében. Kitüntetett helyekre teszik őket, van, aki az irodájában őrzi kiemelt helyen, míg mások otthonukban, családi környezetben, a dolgozószobájuk központjában helyezik el.

A magasan jegyzett, 10 impakt faktor feletti szerzőket továbbra is külön kategóriában jutalmazták. Örvendetes, hogy míg 2014-ben 3, addig 2015 és 2016-ban már 5 ilyen közlemény volt, 2017-re ez a szám 14-re emelkedett, és 2018-ban is született 12.

A magas jegyzett publikációk (10 IF felettiek) díjazottjai:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Folyóirat és IF

Szorzó mindenre

Hegyi Péter

Transzlációs Medicina Intézet / I.sz. Belgyógyászati Klinika

14,85

167,98

GUT - 17,94 ;

PHYSIOL. REV. - 24,25; GASTROENTEROL. - 19,23

613,76

Büki András

Idegsebészeti Klinika

2,84

43,12

 LANCET NEUROL. - 28,75

130,1

Reuter Gábor

Orvosi Mikrobiológiai Intézet

12,6

59,58

LANCET INFECT. DIS. - 27,52 CLIN. MICROBIOL.REV - 17,75

269,6

Boros Ákos

Orvosi Mikrobiológiai Intézet

11,4

32,06

CLIN. MICROBIOL.REV. - 17,75

158,88

Pankovics Péter

Mikrobiológiai Intézet

8,89

32,06

CLIN. MICROBIOL.  REV. - 17,75

121,71

Lukács András

Biofizikai Intézet

2,76

29,08

NATURE CHEMISTRY - 23,19

87,23

Schneider György

Mikrobiológiai Intézet

2,21

20,68

APPLIED CATALYSIS B-ENVIRONMENTAL - 14,23

68,65

Bognár Balázs

Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet

2,1

18,41

APPLIED CATALYSIS B-ENVIRONMENTAL - 14,23

55,24

Horváth Marianna

Mikrobiológiai Intézet

1,8

16,43

APPLIED CATALYSIS B-ENVIRONMENTAL - 14,23

49,28

Melegh Béla

Orvosi Genetikai Intézet

3,34

44,68

LANCET NEUROLOGY - 28,75

153,86

Komócsi András

Szívgyógyászati Klinika

1,7

32,78

EUROPEAN HEART JOURNAL - 23,24

106,87

Czirják László

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

1,53

50,39

ANNALS OF THE RHEUMATIC DISEASES - 14,299

147,94

Szó esett az MTA védésekről, a két új MTA doktorról - dr. Pethő Gábor, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet professzora, és dr. Schwarcz Attila, a KK Idegsebészeti Klinikájának professzora - és arról, hogy több MTA fokozatra volna szükség a fiatalabb generáció soraiban is. A dékánhelyettes elismerően szólt arról, hogy az idei év májusától az MTA új tagjai között üdvözölhetjük dr. Helyes Zsuzsannát.

A díjazottak korcsoportok és intézetek, klinikák szerint:

I. korcsoport – intézetek:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Szorzó

mindenre

Fülöp Balázs

Anatómiai Intézet

3,1

30,96

86,92

Horváth Ádám

Farmakológiai Intézet

2,04

14,91

78,55

Szentes Nikolett

Farmakológiai Intézet

1,38

18,18

54,56

Jüngling Adél

Anatómiai Intézet

1,86

18,06

48,51

Borbély Éva

Farmakológiai Intézet

1,52

11,69

47,12

Németh Balázs

Népegészségtani Intézet

2,1

14,24

54,51

I. korcsoport – klinikák:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Szorzó

mindenre

Csepregi Rita

Laboratóriumi Medicina Intézet

3,63

21,9

89,76

Botz Bálint

Farmakológiai Intézet/Radiológiai Klinika

1,72

13,51

69,66

Tóth Péter

Idegsebészeti Klinika

2,95

14,25

66,14

Pálházi Péter

Sebészeti Klinika

4,52

10,44

52,2

Makkos-Weisz Attila

Neurológiai Klinika

1,9

9,97

52,18

Nagy Szilvia

Idegsebészeti Klinika

5,01

11,59

45,37

Kustán Péter

Aneszteziológiai Intézet / Laboratóriumi Medicina Intézet

1,72

13,3

45,15

Melegh Szilvia Zsóka

Orvosi Mikrobiológiai Intézet

1,34

12,4

37,55

Meta-analízis

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Mikó Alexandra

Transzlációs Medicina/ I. sz. Belgyógyászi Klinika

2,73

41,18

13,12

135,9

37,28

II. korcsoport – intézetek:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Szorzó

Tamás Andrea

Anatómiai Intézet

4,78

38,99

115,85

Szőke Éva

Farmakológiai Intézet

1,86

20,33

75,21

Bölcskei Kata

Farmakológiai Intézet

2,88

24,51

73,69

Kemény Ágnes

Farmakológiai Intézet

1,47

16,34

67,9

Tékus Valéria

Farmakológiai Intézet

1,39

16,28

54,81

Hetényi Csaba

Farmakológiai Intézet

2,35

17,42

50,23

II. korcsoport – klinikák:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Kovács Norbert

Neurológiai Klinika

2,64

17,14

12,78

73,46

60,38

Boldizsár Ferenc

Immunológiai Intézet

1,5

12,21

12,21

44,96

 

Ács Péter

Neurológiai Klinika

2,16

11,99

11,99

40,89

 

Orsi Gergely

Idegsebészeti Klinika/Neurológiai Klinika

1,1

11,53

8,75

39,81

23,15

Meta-analízis

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Garami András

Transzlációs Medicina Intézet

3,38

58,67

15,65

226,77

86,45

Solymár Margit

Transzlációs Medicina Intézet

2,05

36,56

7,07

145,21

28,27

Pétervári Erika

Transzlációs Medicina Intézet

2,31

39,15

7,85

 149,47

47,11

Sarlós Patrícia

I.sz. Belgyógyászati Klinika

1,47

32,1

3,54

114,17

7,09

III. korcsoport – intézetek:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Szorzó

Helyes Zsuzsanna

Farmakológiai Intézet

8,93

77,35

262,61

Reglődi Dóra

Anatómiai Intézet

9,45

52,19

263,12

Csikós Ágnes

Alapellátási Intézet

3,22

19,253

67,329

Sétáló György (ifj)

Orvosi Biológiai Intézet

1,88

19,68

56,68

Nyitrai Miklós

Biofizikai Intézet

2,53

19,61

56,35

Csathó Árpád

Magatartástudományi Intézet

4,6

12,73

53,3

Gálosi Rita

Élettani Intézet

1,52

13,87

46,83

III. korcsoport – klinikák:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Czéh Boldizsár

Laboratóriumi Medicina Intézet

5,95

17,57

15,36

98,81

92,19

Tényi Tamás

Pszichiátriai Intézet

2,33

17,28

17,28

57,12

57,12

Szereday László

Orvosi Mikrobiológiai Intézet

3,14

10,04

10,04

55,91

55,91

Janszky József

Neurológiai Klinika

2,62

21,09

18,31

61,36

53,03

Tornóczky Tamás

Pathológiai Intézet

1,61

10,51

10,51

39,9

39,9

Molnár Tihamér

Aneszteziológiai Intézet

1,54

9,31

9,31

39,41

39,41

Vereczkei András

Sebészeti Klinika

2,33

21,09

10,81

65,98

35,13

Meta-analízis

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Balaskó Márta

Transzlációs Medicina Intézet

2,37

40,27

10,77

140,63

31,75

Vincze Áron

I.sz. Belgyógyászati Klinika

1,94

40,42

7,87

113,94

18,38

Szabó Imre

I.sz. Belgyógyászati Klinika

1,22

34,39

 

112,78

 

IV. korcsoport – intézetek:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Pintér Erika

Farmakológiai Intézet

4,37

38,83

38,83

134,2

 

Karádi Zoltán

Élettani Intézet

3,73

21,87

21,87

110,54

 

Kiss István

Orvosi Népegészségtani Intézet

3,41

18,47

15,7

70,36

 

Gallyas Ferenc

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

0,75

12,32

12,32

36,95

 

Kilár Ferenc

Bioanalitikai Intézet

1,78

10,54

10,54

35,27

 

IV. korcsoport – klinikák:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Kőszegi Tamás

Laboratóriumi Medicina Intézet

4,76

31,92

31,92

130,24

Miseta Attila

Laboratóriumi Medicina Intézet

4,18

35,34

35,34

116,21

Wittmann István

II.sz. Belgyógyászai Klinika és Nephrológiai Centrum

2,76

16,37

16,37

63,01

Berki Tímea

Immunológiai Intézet

2,57

15,59

15,59

58,5

Mühl Diána

Aneszteziológiai  Intézet

1,15

9,92

9,92

34,73

Sárosi Veronika

I.sz. Belgyógyászati Klinika

1,34

11,08

11,08

33,24

V. korcsoport – intézetek:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Lénárd László

Élttani Intézet

3,79

24,64

24,64

117,67

117,67

Szekeres Júlia

Orvosi Biológiai Intézet

5,81

12,48

12,48

72,69

72,69

V. korcsoport – klinikák:

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Molnár Dénes

Gyerekgyógyászati Klinika

3,97

79,47

36,06

232,49

108,18

Koller Ákos

Idegsebészeti Klinika

2,73

17,71

17,71

55,55

 

 

Kovács L. Gábor

Laboratóriumi Medicina Intézet

1,32

12,08

12,08

 32,27

 

Komoly Sámuel

Neurológiai Klinika

1,78

11,24

11,24

28,75

 

Kocsis Béla

Orvosi Mikrobiológiai Intézet

1,97

12,79

12,79

 28,07

 

Meta-analízis

Név

Egység

Részesedés módosított

Minden ÁOK-s IF

Meta-analízis és sokszerzős nélkül

Szorzó mindenre

Szorzó mínusz meta-analízis, sokszerzős

Decsi Tamás

Gyermekgyógyászati Klinika

1,41

17,22

4,41

64,9

26,49

Az ünnepségen dr. Reglődi Dóra elmondta, hogy idén karunk hat munkatársa részesült Bolyai-ösztöndíjban, valamint 10 nyertes NKFIH / OTKA / pályázat született. Említésre kerültek a 2018-ban megjelent szakkönyvek, tavaly 6 kiadvány látott napvilágot 8 szerzőtől, különböző témákban:

  • Dr. Almási Róbert (Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet) és dr. Faluhelyi Nándor (Radiológiai Klinika): Az ultrahang használata az aneszteziológiában és az intenzív terápiában
  • Dr. Komócsi András és dr. Kónyi Attila (Szívgyógyászati Klinika): Szívkatéterezés artéria radiális behatolásból
  • Dr. Székely Miklós (Transzlációs Medicina Intézet): Kórélettani alapok
  • Dr. Mózsik Gyula (I. sz. Belgyógyászati Klinika): Capsaicin and its Human Therapeutic Development
  • Dr. Pálházi Péter (Sebészeti Klinika): Rhinoplasty
  • Dr. Gerlinger Imre (Fül-Orr-Gégészeti Klinika): Fül-orr-gégészeti karcolatok

A 2018-as TOP100-as szerzőlista egy része is bemutatásra került.

Top 100 IF 2018

Szerző

Részleg

IF

Molnár Dénes

Gyermekgyógyászati Klinika

1081,34

Koller Ákos

Idegsebészeti Klinika

793,9

Melegh Béla

Orvosi Genetikai Intézet

768,77

Hegyi Péter

Transzlációs Medicina Intézet

755,99

Reglődi Dóra

Anatómiai Intézet

642,63

Czirják László

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

636,97

Helyes Zsuzsanna

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

558,34

Kovács Gyula

Urológiai Klinika

557,06

Janszky József Vladimír

Neurológiai Klinika

512,27

Sümegi Balázs

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

485,31

Felinger Attila

Bioanalitikai Intézet

428,45

Komoly Sámuel

Neurológiai Klinika

425,51

Tamás Andrea

Anatómiai Intézet

421,47

Kovács L. Gábor

Laboratóriumi Medicina Intézet

420,5

Decsi Tamás

Gyermekgyógyászati Klinika

382,43

Pintér Erika

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

374,12

Kálai Tamás

Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet

372,76

Illés Zsolt László

Neurológiai Klinika

371,63

Reuter Gábor

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

355,63

Sík Attila

Élettani Intézet

348,1

Dóczi Tamás Péter

Idegsebészeti Klinika

329,61

Szekeres Júlia

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

314,04

Nyitrai Miklós

Biofizikai Intézet

309,33

Komócsi András

Szívgyógyászati Klinika

303,21

Csernus Valér

Anatómiai Intézet

302,51

Kilár Ferenc

Bioanalitikai Intézet

299,71

Hamar Péter

Transzlációs Medicina Intézet

283,03

Büki András

Idegsebészeti Klinika

275,13

Kovács Norbert

Neurológiai Klinika

273,92

Top 100 h index 2018

Koller Ákos

Idegsebészeti Klinika

56

Kovács Gyula

Urológiai Klinika

50

Decsi Tamás

Gyermekgyógyászati Klinika

43

Kovács L. Gábor

Laboratóriumi Medicina Intézet

43

Szekeres Júlia

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

43

Sümegi Balázs

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

42

Molnár Dénes

Gyermekgyógyászati Klinika

41

Seress László

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

40

Reglődi Dóra

Anatómiai Intézet

37

Czéh Boldizsár

Laboratóriumi Medicina Intézet

37

Melegh Béla

Orvosi Genetikai Intézet

37

Czirják László

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

37

Helyes Zsuzsanna

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

35

Janszky József Vladimír

Neurológiai Klinika

35

Felinger Attila

Bioanalitikai Intézet

34

Barthó Loránd

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

34

Dóczi Tamás Péter

Idegsebészeti Klinika

34

Tamás Andrea

Anatómiai Intézet

33

Sík Attila

Élettani Intézet

33

Gregus Zoltán

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

33

Emődy Levente

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

33

Kálai Tamás

Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet

33

Hegyi Péter

Transzlációs Medicina Intézet

33

Csernus Valér

Anatómiai Intézet

32

Gallyas Ferenc

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

32

Lénárd László

Élettani Intézet

32

Pintér Erika

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

32

Gallyas Ferenc

Idegsebészeti Klinika

32

Komoly Sámuel

Neurológiai Klinika

31

Reuter Gábor

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

31

Lázár Gyula

Anatómiai Intézet

30

Top 100 citáció 2018

Kovács Gyula

Urológiai Klinika

7875

Koller Ákos

Idegsebészeti Klinika

7806

Sík Attila

Élettani Intézet

5863

Czéh Boldizsár

Laboratóriumi Medicina Intézet

5495

Decsi Tamás

Gyermekgyógyászati Klinika

5395

Molnár Dénes

Gyermekgyógyászati Klinika

5242

Czirják László

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

5181

Kovács L. Gábor

Laboratóriumi Medicina Intézet

4879

Melegh Béla

Orvosi Genetikai Intézet

4859

Sümegi Balázs

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

4415

Seress László

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

4380

Szekeres Júlia

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

3986

Gallyas Ferenc

Idegsebészeti Klinika

3824

Komoly Sámuel

Neurológiai Klinika

3348

Najbauer József

Immunológiai és Biotechnológiai Intézet

3274

Janszky József Vladimír

Neurológiai Klinika

3256

Dóczi Tamás Péter

Idegsebészeti Klinika

3081

Soltész Gyula

Gyermekgyógyászati Klinika

3074

Reuter Gábor

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

3004

Barthó Loránd

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

2985

Emődy Levente

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

2831

Reglődi Dóra

Anatómiai Intézet

2791

Felinger Attila

Bioanalitikai Intézet

2666

Helyes Zsuzsanna

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

2651

Lázár Gyula

Anatómiai Intézet

2565

Hegyi Péter

Transzlációs Medicina Intézet

2511

Csernus Valér

Anatómiai Intézet

2359

Pintér Erika

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

2358

Gregus Zoltán

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

2336

Dr. Reglődi Dóra felsorolta a legnagyobb publikációs aktivitást mutató intézeteket és klinikákat is. Az első táblázat a 2018. évi összesített IF alapján kialakuló intézeti sorrendet mutatja, a második táblázat pedig a 2018. évi egy fő diplomásra jutó összesített impakt faktor alapján kialakuló intézeti sorrendet.

IF alapján kialakuló intézeti sorrend

1

Transzlációs Medicina Intézet

220,366

2

I.sz. Belgyógyászati Klinika

186,949

3

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

128,829

4

Gyermekgyógyászati Klinika

127,734

5

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

111,234

6

Idegsebészeti Klinika

90,916

7

Laboratóriumi Medicina Intézet

82,352

8

Bioanalitikai Intézet

76,332

9

Anatómiai Intézet

71,053

10

Biofizikai Intézet

64,256

11

Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

62,965

12

Neurológiai Klinika

57,532

13

Élettani Intézet

55,056

14

Orvosi Népegészségtani Intézet

54,814

15

Szívgyógyászati Klinika

54,084

16

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

53,554

17

Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

48,623

18

Orvosi Genetikai Intézet

44,68

19

Sebészeti Klinika

43,954

20

Radiológiai Klinika

34,49

21

Immunológiai és Biotechnológiai Intézet

33,57

Egy fő diplomásra jutó összesített impakt faktor alapján kialakuló intézeti sorrend

1

Transzlációs Medicina Intézet

8,16

2

Bioanalitikai Intézet

5,45

3

Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet

5,36

4

Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet

5,29

5

Anatómiai Intézet

3,38

6

Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet

3,29

7

Orvosi Biológiai Intézet

3,14

8

Orvosi Genetikai Intézet

2,79

9

Laboratóriumi Medicina Intézet

2,35

10

Orvosi Népegészségtani Intézet

2,28

11

Biofizikai Intézet

1,88

12

I.sz. Belgyógyászati Klinika

1,79

13

Immunológiai és Biotechnológiai Intézet

1,76

14

Idegsebészeti Klinika

1,71

15

Alapellátási Intézet

1,69

16

Igazságügyi Orvostani Intézet

1,66

17

Magatartástudományi Intézet

1,61

18

Reumatológiai és Immunológiai Klinika

1,57

19

Neurológiai Klinika

1,4

20

Gyermekgyógyászati Klinika

1,34

21

Élettani Intézet

1,34

A dékánhelyettes hangsúlyozta, hogy továbbra is fontosnak tartják a kar kutatóinak ösztönzését és a pályázati aktivitás növelését, ehhez a kar kari pályázatokkal járul hozzá, melyek részletes adatai is bemutatásra kerültek. Köszönetet mondott továbbá a statisztikai adatokért Milánkovics Róbertnek, az ÁOK Könyvtár munkatársának, valamint a Tudományos Bizottság tagjainak.

 

A kiváló szerzőknek gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk!

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!