Végzős gyógyszerészhallgatók hálaadó szentmiséje

2019. július 12.

Július 5-én hálaadó szentmise keretében áldásban részesültek az idén végzős gyógyszerészhallgatók. Az ünnepi szentmisét a belvárosi templomban mutatta be Udvardy György pécsi megyéspüspök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató- helyettes celebrálásával.

Hagyomány, hogy a végzős pécsi gyógyszerészhallgatók a diploma átvétele előtti este szentmisével adnak hálát tanulmányaik sikeres lezárásáért. A Pécsi Tudományegyetem gyógyszerészkara 2016 januárjában jött létre, az idei a harmadik önálló avatásuk volt.

"Az élet, amit saját életemnek gondolok, az egész emberiség története is. Összefonódik sok-sok ember élete, nemcsak azért, mert az elődök átadják a saját tudásukat, várva, hogy aztán ezt mi is megtegyük, hanem sokkal inkább azért, mert Istennek az embert mentő üdvösséges műve valósul meg mindannyiunk életében" - fogalmazott Udvardy György megyéspüspök, hozzátéve, hogy amikor hivatást választunk, illetve elkezdjük annak gyakorlását, akkor ez különösen igaz.

A megyéspüspök imáiról biztosította a frissen végzett gyógyszerészeket, majd a szentmise végén Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettessel együtt áldásban részesítette a végzős hallgatókat.

Forrás:

magyarkurir.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!