Hírek

Egyéb hírek - 2019. május 29, szerda

Karunk vezetése a kiváló előadókat, gyakorlatvezetőket, és a legjobb intézeteket, klinikákat díjazta

Karunk vezetése május 23-án rendezte az Oktatók ünnepét, melynek keretében a 2016/2017-es, valamint a 2017/2018-as tanév legeredményesebb oktatóit, gyakorlatvezetőit, klinikáit és intézeteit díjazta.

Az oklevél mellé egy kerámia szobrocskát is kapnak a díjazottak. A szakmai díjat a Művészeti Kar hallgatói részére kiírt pályázat nyomán szavazással választották ki, a nyertes - 64 szavazattal - a 4-es számmal jelzett alkotás lett.

Eddig a végzős hallgatók szavazatai alapján került sor a díjátadásra az Orvosnapok rendezvényén, ahol egy elméleti és egy klinikai előadó részesült Romhányi díjban, továbbá a 10 legtöbb szavazatot kapott gyakorlatvezető kapott elismerést. Karunk vezetése úgy találta, hogy ennél jóval többen vannak azok, akik érdemesek a díjazásra, és az ő munkájukat is dicséret illeti.

A hallgatók a több, mint 900 oktatóból évente 250 névre adnak le szavazatot a gyakorlatvezetők között, és 90 körüli a szavazatot kapott előadók száma, akik ugyancsak kiváló oktatók. A cél az volt, hogy - hagyományt teremtve ezzel – szélesebb körben érezzék a megbecsülést a munkatársak, és a pozitív visszajelzés által további motivációt kapjanak tevékenységükhöz.

Az intézetek közül a 20 legtöbb szavazatot kapott elméleti és klinikai intézet kapott kitüntetést. Az előadók közül a 10 vagy annál több szavazatot kapott előadók, akik a 2016/2017-es összesített adatok alapján 29-en voltak. A gyakorlatvezetők közül 63-an részesültek díjazásban, akik ugyancsak 10 vagy annál több szavazatot kaptak.

A hallgatói szavazatokon kívül fontosnak tartották azoknak az oktatóknak, és az oktatásszervezésben kiemelkedő szerepet játszó kollégáknak az elismerését is, akik ebben más módon és fórumon nem részesülhetnek. A dékáni vezetés két intézetvezetőt is díjazott, továbbá két, nem oktató munkatársat, akik jelentős szerepet játszanak az oktatásszervezésben, annak minőségi fenntartásában, folyamatos javításában. A harmadik csoportja a kitüntetetteknek pedig sokszor még a dékáni vezetés számára is láthatatlan, ők azok, akik az intézeteken belül végeznek kiemelkedő oktatásszervezési tevékenységet, őket az intézetigazgatók javasolták. Oktatási egységenként évente két ilyen munkatárs elismerésére van lehetőség.

A díjazottak listája:

A legtöbb szavazatot kapott intézetek és klinikák:

  • Transzlációs Medicina Intézet
  • Orvosi Biológiai Intézet
  • I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Anatómiai Intézet
  • Pathologiai Intézet
  • Gyermekgyógyászati Klinika
  • II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Neurológiai Klinika
  • Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika
  • Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Ortopédiai Klinika
  • Urológiai Klinika
  • Élettani Intézet
  • Biofizikai Intézet
  • Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Sebészeti Klinika

A legtöbb szavazatot kapott előadók:

  • Szeberényi József - Orvosi Biológiai Intézet
  • Wittmann István – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Than Péter - Ortopédiai Klinika
  • Pethő Gábor – Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Komoly Sámuel - Neurológiai Klinika
  • Lempel Edina - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Pajor László - Pathologiai Intézet
  • Kocsis Béla - Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Molnár Gergő – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Pétervári Erika - Transzlációs Medicina Intézet
  • Kajtár Béla - Pathologiai Intézet
  • Rékási Zoltán - Anatómiai Intézet
  • Mezősi Emese - I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Reglődi Dóra - Anatómiai Intézet
  • Szalma József - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Czopf László – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Gaszner Balázs - Anatómiai Intézet
  • Radnai Márta - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Mikó Éva - Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Pintér Erika - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Tényi Tamás - Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Hollódy Katalin - Gyermekgyógyászati Klinika
  • Kovács Tibor – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Ezer Erzsébet - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Szapáry László - Neurológiai Klinika
  • Balaskó Márta - Transzlációs Medicina Intézet
  • Marada Gyula - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Alizadeh Hussain – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Olasz Lajos - Fogászati és Szájsebészeti Klinika

A legtöbb szavazatot kapott gyakorlatvezetők:

  • Lempel Edina - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Hollósy Tibor - Anatómiai Intézet
  • Molnár Gergő – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Kajtár Béla - Pathologiai Intézet
  • Balaskó Márta - Transzlációs Medicina Intézet
  • Mikó Éva - Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Pétervári Erika - Transzlációs Medicina Intézet
  • Rékási Zoltán - Anatómiai Intézet
  • Józsa Gergő – Anatómiai Intézet
  • Vida Lívia - Pathologiai Intézet
  • Pethő Gábor - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Tóth Pál – Anatómiai Intézet
  • Ezer Erzsébet - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Gaszner Balázs - Anatómiai Intézet
  • László Kristóf - Élettani Intézet
  • Reglődi Dóra - Anatómiai Intézet
  • Czopf László – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Kovács Krisztina - Pathologiai Intézet
  • Szapáry László - Neurológiai Klinika
  • Tamás Andrea - Anatómiai Intézet
  • Krajczár Károly - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Kuzma Mónika - Igazságügyi Orvostani Intézet
  • Marada Gyula - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Pár Gabriella – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Soós Szilvia – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Alizadeh Hussain – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Stayer-Harci Alexandra - Orvosi Biológiai intézet
  • Radnai Márta - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Horváth Gábor - Anatómiai Intézet
  • Ollmann Tamás - Élettani Intézet
  • Vass Ibolya - Gyermekgyógyászati Klinika
  • Kassai Gábor - II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Kovács Tibor - II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Palkovics Tamás - Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Vajda Katalin - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Sebők Judit – II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum
  • Szalma József - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Tornóczki Tamás - Pathologiai Intézet
  • Fábián Eszter - Anatómiai Intézet
  • Kereskai László - Pathologiai Intézet
  • Than Péter - Ortopédiai Klinika
  • Bódis Beáta – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Kocsis Béla - Orvosi Mikrobiológiai és Immunitástani Intézet
  • Kardos Dániel – Anatómiai Intézet
  • Muzsek Zsófia - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Pfund Zoltán - Neurológiai Klinika
  • Bánki Eszter – Anatómiai Intézet
  • Czimmer József – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Sarlós Patrícia – I. sz. Belgyógyászati Klinika
  • Mike Andrea – Neurológiai Klinika
  • Kovács Krisztina - Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
  • Frank Dorottya - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Burián András - Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika
  • Farkas Bálint - Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Horváth Bálint - Urológiai Klinika
  • Veres Balázs - Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
  • Nyul Zoltán - Gyermekgyógyászati Klinika
  • Cseh Tamás - Neurológiai Klinika
  • Pintér Erika - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Mandel Iván - Fogászati és Szájsebészeti Klinika
  • Sétáló György - Anatómiai Intézet
  • Somoskövi István - Fogászati és Szájsebészeti Klinika

Oktatásszervezési elismerések a dékáni vezetés javaslata alapján:

Füzesi Zsuzsanna - Magatartástudományi Intézet

Dr. Füzesi Zsuzsanna professzor asszony a dékáni vezetés munkájának támogatásáért, a kari Feedback Bizottság elnökeként nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, az oktatói munka hallgatói véleményezése kari rendszerének kialakításáért és átalakításáért, valamint az orvosi kommunikáció oktatásában és a kari szervezeti kultúra fejlesztésében betöltött szerepéért kapta az elismerést.

Czirják László - Reumatológiai és Immunológiai Klinika

Dr. Czirják László professzor az ÁOK Curriculum Bizottsága elnöki feladatának éveken keresztül történő, magas színvonalú ellátásáért, továbbá a kari oktatás stabilitásának biztosításában betöltött szerepéért kapta az elismerést.

Duga Zsófia - Magyar Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda

Dr. Duga Zsófia karunk középiskolások körében történő széleskörű népszerűsítéséért és a nyílt napok, a felkészítő táborok rendszeres szervezéséért, a hallgatói mentorprogram
koordinálásáért, valamint a színvonalas ismeretterjesztő és érzékenyítő programok
szervezéséért, és az ezekben történő aktív részvételéért kapta az elismerést.

Potos Bernadett - Tanulmányi Hivatal

Potos Bernadett karunk hallgatói és oktatói számára nyújtott kiemelkedően precíz tanulmányi adminisztrációs munkájáért, az ügyintézés koordinálásáért, a kari bizottságok munkájának támogatásáért, a Tanulmányi Hivatal munkafolyamatainak korszerűsítéséért, valamint oktatóink és a dékáni vezetés mindennapi munkájának lelkiismeretes támogatásáért kapta az elismerést.

Oktatásszervezési elismerések az intézetvezetők javaslata alapján:

  • Szabó Imre – I. sz. Belgyógyászati klinika
  • Pár Gabriella – I. sz. Belgyógyászati klinika
  • Kenyeres Péter – I. sz. Belgyógyászati klinika
  • Tóth Orsolya – I. sz. Belgyógyászati klinika
  • Horváth Judit - Anatómiai Intézet
  • Lázár Gyula - Anatómiai Intézet
  • Tóth Pál - Anatómiai Intézet
  • Farkas József - Anatómiai Intézet
  • Bartalos László - Idegsebészeti Klinika
  • Kövér Ferenc - Idegsebészeti Klinika
  • Vető Ferenc - Idegsebészeti Klinika
  • Horváth Zsolt - Idegsebészeti Klinika
  • Németh Péter - Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Engelmann Péter - Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Kugyelka Réka - Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Prenek Lilla - Immunológiai és Biotechnológiai Intézet
  • Lengyel Zsuzsanna - Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika
  • Moezzi Mehdi - Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika
  • Pethő Gábor - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Bölcskei Kata - Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
  • Pytel József - Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika
  • Marek Erika - Műveleti Medicina Tanszék
  • Rendeki Szilárd - Műveleti Medicina Tanszék
  • Szilárd István - Műveleti Medicina Tanszék
  • Molnár F. Tamás - Műveleti Medicina Tanszék
  • Bóné Beáta - Neurológiai Klinika
  • Pál Endre - Neurológiai Klinika
  • Pfund Zoltán - Neurológiai Klinika
  • Szapáry László - Neurológiai Klinika
  • Antal Hunor - Ortopédiai Klinika
  • Péterfalvi Ágnes - Laboratóriumi Medicina Intézet
  • Faust Zsuzsanna - Laboratóriumi Medicina Intézet
  • Horváth-Szalai Zoltán - Laboratóriumi Medicina Intézet
  • Kiss Gabriella - Laboratóriumi Medicina Intézet
  • Tiringer István - Magatartástudományi Intézet
  • Ezer Erzsébet - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Kiss Tamás - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Mühl Diána - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Nagy Judit - Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  • Barkó Szilvia - Biofizikai Intézet
  • Bugyi Beáta - Biofizikai Intézet
  • Szeberényi József - Orvosi Biológiai Intézet
  • Berta Gergely - Orvosi Biológiai Intézet
  • Ifj. Sétáló György - Orvosi Biológiai Intézet
  • Czakó Márta - Orvosi Genetikai Intézet
  • Hadzsiev Kinga - Orvosi Genetikai Intézet
  • Osváth Péter - Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Simon Mária - Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Herold Róbert - Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
  • Faluhelyi Nándor - Radiológiai Klinika
  • Weninger Csaba - Radiológiai Klinika
  • Kumánovics Gábor - Reumatológiai és Immunológiai Klinika
  • Patczainé Dr. Gőcze Katalin Réka - Sportmedicina Tanszék
  • Pápayné Dr. Sár Cecília - Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet
  • Szántó Viktória - Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Rácz Sándor - Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  • Patczai Balázs - Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika
  • Sarlós Donát Péter - Urológiai Klinika
  • Pytel Ákos - Urológiai Klinika
  • Berente Zoltán – Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet
  • Veres Balázs – Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet

 

Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak!

 

Kapcsolódó galéria

Hírarchívum