A PTE UTAZÓ NAGYKÖVETE támogatási program - pályázati felhívás 2019

2018. december 19.

A PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatósága a PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Program keretében 2019. évre meghirdeti az „A PTE Utazó Nagykövete” elnevezésű pályázatot

A pályázat célja:

Az „Utazó Nagykövet” elnevezéssel olyan elsődlegesen külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián, művészeti vagy sporteseményen való részvételt elősegítő pályázatot hirdetünk, amelyre a PTE valamennyi főállású és részmunkaidős oktatója és kutatója pályázhatA program egyfelől az adott pályázó szakmai munkásságát és előmenetelét hivatott támogatni, másfelől a PTE nemzetközi láthatóságát, ismertségét igyekszik erősíteni azáltal, hogy a támogatást elnyerő kolléga egyúttal feladatot is kap a PTE intézményi képviseletével kapcsolatban. Előzetes felkészítést követően az „Utazó Nagykövet” megbeszélést folytat az adott konferencia/esemény/rendezvény kapcsán jelenlévő vagy megkereshető PTE partnerintézmény képviselőjével, vagy a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság megbízásából külön feladatot végez el a konferencia/esemény/rendezvény helyszínéül szolgáló egyetemen, városban.

A részletes kiírás és a pályázati űrlap itt érhető el.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!