Sikerrel szerepelt a SCIndikátor elődöntőjében Weintraut Rita, PhD-hallgató

2018. november 28.

A SCIndikátor egy izgalmas tudománykommunikációs pályázat, amelynek célja, hogy felkutassa és bemutassa a tudomány új arcait, olyan egyetemistákat és Phd-hallgatókat, akik a XXI. század közönsége számára izgalmasan és lebilincselően, ugyanakkor inspirálóan mesélnek tudományos és technológiai szenvedélyükről, kutatási területükről. A program célja az is, hogy a tudomány kijusson a tantermek falain, és megmutassa, hogy szórakoztató is lehet.

November 22-én, az idei SCIndikátor elődöntőn harminc lelkes fiatal mutatta be kutatását a szakmai zsűri előtt. A tengerbiológiától az asztrofizikáig számos jövőbe mutató kezdeményezéssel ismerkedhetett meg a közönség a tudománykommunikációs program elődöntőjén. Az est végén megválasztották azt a 14 kutatót, akik tovább jutottak a három hónapos, ingyenes mentorprogramba.

Köztük van Weintraut Rita, Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója, az Idegtudományi Centrum munkatársa is, aki a szklerózis multiplex témakörében kutat.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége, aminek következtében az agyi és gerincvelői idegsejtek védőburka megbomlik, így rontja az idegsejtek közötti kommunikációt. Ez a tünetek széles skáláját okozhatja. Előfordulhatnak fizikai, mentális és pszichiátriai problémák is, úgy, mint a végtagok zsibbadása, részleges vagy teljes vakság, kettős látás, egyensúlyzavar, végtagbénulás, kóros fáradékonyság, szorongásos zavarok, depresszió, alvászavar, kognitív zavarok, vagy tolókocsiba kényszerülés. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia a mindfulness módszerével segít elfogadni azt, amin nem lehet változtatni, viszont feltárja azokat a lehetőségeket, amiben az egyén fejlődhet, és ami mellett elköteleződhet. A terápia egyéni pszichés jóllétre, szellemi funkcióira és kóros fáradékonyságra gyakorolt hatását kutatja, illetve arra a kérdésre keresi a választ, hogy a jelenlét lassítja-e a betegséglefolyást, javíthatja-e a fizikai tüneteket.

Weintraut Ritának szeretettel gratulálunk, további sikereket kívánunk!

Forrás:

index.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!